A Különleges Akadémia fiataljai a Műszaki Karon

Robotokkal találkozhattak, betekinthettek virtuális világokba és repülőgép-szimulátort is kipróbálhattak speciális nevelési igényű gyermekek kedden a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. Az Ótemető utcai campuson tartott programon a Különleges Akadémia csaknem negyven fiatalját látták vendégül.

Fejlődésüket segítő, élményt nyújtó, interaktív programokkal várt kedden a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Kara (MK) a speciális nevelési igényű, hallás- és látássérült, autista, Down-szindrómás gyerekeket. A debreceni önkormányzat kezdeményezésére létrejött rendezvényen a kari tanszékek jóvoltából a technika és a kreativitás került a középpontba. Az 5 és 18 év közötti korú vendégek egyebek mellett robotokkal találkoztak, hőkamerával fedezhették fel környezetüket, látványos kémiai kísérleteket figyelhettek meg, repülőgép-szimulátort próbálhattak ki, VR-eszközök segítségével virtuális világokba nyerhettek betekintést, városépítő LEGO-val javíthatták képzelőerejüket és együttműködési készségüket.

Kocsis Imre, a Műszaki Kar tudományos dékánhelyettese kiemelte: a kezdeményezés célja, hogy a gyermekek számára inspiráló, elfogadó és támogató környezetet biztosítson, miközben játékos módon segíti önbizalmuk erősítését. 

-A kar jó ügynek és kiváló kezdeményezésnek tartja a programot, amely mögé örömmel áll, társadalmi felelősségvállalásának részeként. Minden felsőoktatási intézménynek, így a Debreceni Egyetem Műszaki Karának is feladata, hogy kapcsolatot tartson a társadalom minden rétegével, hogy megismertessük, mi a műszaki, a mérnöki tudomány – fogalmazott Kocsis Imre.

Vad Tibor, a DVSC Labdarúgó Akadémia, a Debreceni Sportcentrum és a városi önkormányzat együttműködésével létrejött Különleges Akadémia szakmai vezetője a programot ismertetve elmondta: a speciális nevelési igényű gyerekeknek gyógypedagógusok és edzők bevonásával hetente két fociedzést tartanak, illetve szabadidős programokat szerveznek. 

-A mai rendezvénytől azt reméljük, hogy egyrészt felkelti a gyerekek érdeklődését a mérnöki tudás iránt, másrészt hozzájárul közösségük erősítéséhez. Remélem, pozitív élményeket szereznek – fogalmazott Vad Tibor.

A gyerekek nemcsak a DE MK tanszékeinek bemutatóin vettek részt, hanem meglátogatták a laborokat és az egyetemi előadókat is.