A legszebb jégpálya
Európa legszebb karácsonyi jégpályája egy magyar városban található
Debrecen újabb rangos európai elismerést zsebelt be: a Református Nagytemplom előtt felállított jégpályát Európa legszebb karácsonyi korcsolyapályájának választották 2025-ben. A város ezzel az ünnepi időszak egyik kiemelkedő európai úti céljává vált. Debrecen főterén, a Református Nagytemplom előtt kialakított jégpálya nyerte el az Európa legszebb karácsonyi korcsolyapályája 2025 címet. A város ezzel újabb nemzetközi figyelmet kapott. Az European Best Destinations értesítése szerint Debrecen az idei évben a kontinens öt legjobb karácsonyi vására közé is bekerült. A szakmai zsűri és az utazóközönség közös döntése alapján a város nem csupán bemutatkozott a mezőnyben, hanem rögtön Európa legkiemelkedőbb ünnepi úti céljai közé emelkedett. A zsűri értékelése kiemelte: Debrecen belépett Európa ünnepi élvonalába, a város adventi jégpályája pedig elnyerte az Európa legszebb karácsonyi korcsolyapályája 2025 díjat. Az MTI közleménye szerint a verseny hivatalos trófeája hamarosan megérkezik Belgiumból. A város célja, hogy évről évre még színesebb és szerethetőbb ünnepi kínálattal várja az idelátogatókat. Ha pedig kedvet kaptunk Debrecenhez, érdemes az ünnepi kavalkádon túl a város és környéke nyugodtabb arcát is felfedezni. Egy hosszú hétvégére szóló programtervben már összegyűjtöttük mindazt, amiért érdemes útnak indulni: városi élmények, természetközeli kikapcsolódás és izgalmas gasztronómiai megállók egy csokorban.
forrás: drive.hu