Lezárult a BL alapszakasza

Több vesztese, mint nyertese lett a Bajnokok Ligája alapszakaszának

Szerdán véget ért a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakasza. Nyolc csapat már biztosította a helyét a legjobb tizenhat együttes között, a 9–24. helyezettek még vívnak egy-egy párharcot a nyolcaddöntőbe jutásért. A BL alapszakaszában az angol klubok óriási dominanciát mutattak, de a portugálok is erőn felül teljesítettek. A spanyolok és a hollandok szereplése viszont várakozáson aluli lett. Gyakran állítják, hogy az angol Premier League a világ legerősebb bajnoksága, és ez a Bajnokok Ligája 2025–26-os kiírásában történtek alapján is megállja a helyét. A BL alapszakaszában a Tottenham tavalyi Európa-liga-győzelmének is köszönhetően hat angol csapat indulhatott, és közülük öten a tabella első nyolc helyének valamelyikén végeztek – azaz rögtön nyolcaddöntőbe jutottak –, mellettük pedig a végül 12. Newcastle United is csupán két pontra volt ettől. A PL-együttesek összesen 48 mérkőzést vívtak, ezek közül 33-at megnyertek, ilyen magas győzelmi arányt pedig egyetlen más nemzet sem ért el, pedig kevesebb klubbal elvileg könnyebb feladat lehetne. Abból a szempontból nem volt túl nagy meglepetés, hogy az első kalapból érkezett kilenc együttes közül öten zártak a top 8-ban a tabellán, és a másik négy is folytathatja még a Bajnokok Ligáját. A második kalapból származó csapatokkal már érdekesebb dolgok történtek: az Arsenal százszázalékos mérleggel végzett az élen, miközben a Frankfurt és az egyetlen pontot összekaparó Villarreal tovább sem jutott. A harmadik kalapos kluboknál a Tottenham negyedik helyénél is váratlanabb volt a portugál Sporting 16 ponttal elért hetedik pozíciója, innen ugyanakkor mellettük csak további két gárda (a Bodö/Glimt és az Olimpiakosz) nem esett ki. Ami pedig a negyedik kalapot illeti, abból négy együttes is továbbjutott a rájátszásba, köztük az előzetesen az egyik leggyengébbnek tartott, a selejtezőben a Ferencvárost búcsúztató Qarabag. Ami a nemzeteket illeti, a topligák közül a spanyol vesztette el a legtöbb csapatot, ugyanis a Villarreal mellett az Athletic Bilbao is kiesett – ráadásul a két madridi együttes is rájátszásra kényszerül. Az olaszok és a franciák eközben egyetlen klubbal sem tudtak a legjobb nyolc között zárni, egy-egy gárda (a Napoli és a Marseille) pedig a top 24-et sem érte el. A hollandok még nagyobb pofont kaptak azzal, hogy a PSV csak a 28., az Ajax pedig a 32. helyen zárt, így az egyetlen olyan nemzet, amely több csapattal indulva sem folytathatja. Az angol mellett nem sok nemzet örülhet teljes mértékben. Még az azeri, a görög, a norvég és a török bajnokság képviselői vannak mind versenyben, ők egyaránt februárban folytatják a BL-t. A portugáloké még nagyobb bravúr, a Sporting mellett ugyanis egy utolsó perces kapusgólnak is köszönhetően a Benfica is továbbjutott. A nyolcfordulós alapszakaszból az első nyolc helyezett rögtön a nyolcaddöntőbe került, a 9–24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesett. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok – a sorsolást pénteken tartják. A nyolcaddöntő mérkőzései március 10-11-én, illetve 17-18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7-8-án és 14-15-én rendezik, az elődöntőkre pedig április 28-29-én, valamint május 5-6-án kerül sor. A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.

forrás: magyarnemzet.hu