Tengeri rózsa

Ámulnak a tudósok a tengeri rózsák 600 millió éves immuntrükkjén

A kutatókat is meglepte, hogyan védekeznek a kis csillag alakú tengeri szellőrózsák a vírusokkal szemben, ugyanis épp az ellenkezőjét teszik annak, mint ahogyan az emberi szervezet küzd. Úgy tűnik, az evolúció sokoldalú, többféle módszert is kifejlesztett ki a vírusok leküzdésére, ami megkérdőjelezi az állatok immunrendszerének fejlődésével kapcsolatos eddigi elképzeléseket. A vírusok nem csak az embereket támadják, így például a sós mocsári iszap felszínén lebegő, miniatűr tintahalra emlékeztető tengeri szellőrózsáknak is védelemre van szükségük ellenük. Még az ilyen apró és egyszerű lények szervezete is kialakítja a saját védelmét, ami – a kutatók nagy meglepetésére – éppen ellentétes mechanizmust követ, mint az emberek immunrendszere. A Jeruzsálemi Héber Egyetem és a Charlotte-i Észak-Karolinai Egyetem tudósai felfigyeltek arra, hogy ez a kis élőlény egy korábban ismeretlen fehérjét (CARD Inhibitor Binding proteint, CARDIB-ot) termel, amely fokozza a vírusfertőzésekkel szembeni védelmet. E tesztalanyok kiválasztásának jó oka volt: ezek az ősi tengeri állatok több mint 600 millió évvel ezelőtt váltak el az emberhez vezető leszármazási vonaltól, és egyedülálló betekintést nyújtanak az immunitás korai evolúciójába. A vírusok az élő szervezetekre leselkedő legállandóbb fenyegetések közé tartoznak. Az emberekben és más gerincesekben a védekezés egy MAVS nevű fehérjére támaszkodik, amely aktiválja az immunválaszt, amikor vírusos betolakodókat észlel. És bár az említett, CARDIB-nak nevezett fehérje is hasonlít a MAVS-ra, az egyezés csupán felületesnek bizonyult. Olyannyira annak, hogy – mint kiderült – a szellőrózsák védekezése éppen ellentétes mechanizmuson alapszik, aktiválás helyett ugyanis elnyomja a vírusellenes védelmet. A tudósok először nem értették, miért akarna egy élőlény szándékosan féket szerelni a saját védelmi rendszerére. Ezért géntechnológiával létrehoztak olyan tengeri szellőrózsákat, amelyekből hiányzott a CARDIB fehérje, azaz kivették a féket az immunrendszerükből. És ekkor jött az újabb meglepetés: a „fék nélküli” tengeri rózsák sokkal védtelenebbek lettek a vírusokkal szemben, és tömegesen pusztultak el. A kutatók végül megtalálták a magyarázatot. Míg az emberi immunrendszer azonnal és agresszíven reagál a vírustámadásra (feláldozza a fertőzött sejteket), addig a tengeri rózsa jóval megfontoltabb. A CARDIB fehérje azért kell, hogy az immunrendszer ne kapkodjon, ne pusztítsa el azonnal a saját sejtjeit, hanem egy lassabb, de tartósabb és fenntarthatóbb védelmet építsen fel. Ha nincs meg ez a fék, akkor a tengeri rózsa immunrendszere túlreagálja a fertőzést, és lényegében saját magát pusztítja el a vírus elleni harcban. Összességében arra a következtetésre jutottak, hogy a tengeri rózsák egy olyan vírusellenes útvonalon alapulnak, amely alapvetően eltér az emberek által használttól, annak ellenére, hogy mindkét rendszer olyan molekuláris komponenseket tartalmaz, amelyek feltűnően hasonlóak. Az eredmények arra utalnak, hogy az evolúció nem merült ki egyetlen univerzális vírusellenes stratégiában, az állatcsoportok egymástól függetlenül fejlesztettek ki eltérő molekuláris rendszereket a vírusok kimutatására és terjedésük megakadályozására. Az ősi mechanizmusok megértése pedig segíthet a humán orvoslásnak is, hogy hatékonyabb vírusellenes szereket vagy a világjárványokat megelőző terápiákat fejlesszen ki.

forrás: hvg.hu