Guruló kígyók

Ezek a kígyók 13 kilométer/órával tudnak gurulni

Őrületes sebességgel képesek elgurulni a veszély elől a Délkelet-Ázsiában élő törpe nádkígyók (Pseudorabdion). Egy nemrég megjelent tanulmány szerint ilyenkor akár több mint 13 kilométer/órás sebességet is elérhetnek, ami nagyjából négyszer gyorsabb megszokott kúszómozgásuknál. A gurulva közlekedés az állatvilágban meglehetősen ritka mozgási forma, mivel a forgás megnehezítheti a testtartás korrigálását és a haladási irány szabályozását. Az azonban már korábbi megfigyelésekből is kiderült, hogy a törpe nádkígyók még eközben is kiválóan képesek irányítani mozgásukat, a szakértők ugyanakkor egészen mostanáig nem értették, hogyan lehetséges ez. A mostani kutatás rengeteg korábban ismeretlen részletet tárt fel erről a különös mozgásformáról. Az eredmények alapján a kígyók nem egyetlen egységként forgatják az egész testüket, hanem fejüket viszonylag stabil helyzetben tartják, a talajtól folyamatosan elemelve, miközben testük többi része forog. A fej így képes a haladás irányába nézni, ami lehetővé teszi az állat számára környezete érzékelését, valamint a mozgáskorrekciót. A lassított felvételeken mindez jól kivehető, a gurulás sokkal inkább kontrollált ugrálásnak vagy szaltózásnak tűnik.

forrás: 24.hu