Az MTV-n szocializálódott zenész nemzedék is kongatja a vészharangot.
-
demedia.hu
- 2025.10.16.
Így, hogy most mindenki a 'Video Killed the Radio Star' dalt emlegeti, nekem a YouTube egyik első saját arca, Tay Zonday jut eszembe az egyik 2007-es mondatával: “This is the web, and it’s gonna murder your TV.”
Ez a sor pont olyan, mintha egy régi kulturális toposzt remixelnél cyber-punk jóslatként. A kilencvenes években azt mondták, hogy „az internet kinyírja a nyomtatott sajtót”, aztán jött a „streaming kinyírja a rádiót”, meg ledobják, hogy „a web meg fogja ölni a tévédet”. És tényleg tökéletesen ragadja meg a váltást: a közönség már nem ül le passzívan egy előre beosztott műsor elé, hanem maga kurál, görget, binge-el és interaktál. A képernyő ugyan megmaradt, de az erőviszonyok felborultak: már nem a csatornák diktálják, mi és mikor van, hanem a web mindenkit egyszerre műsorvezetővé és kritikussá tett.
Ha viselkedéskultúra felől nézzük: a buborékon belül ez a mondat egy pimasz insider poénnak hat — annak beismerése, hogy a TikTok, a YouTube, a Twitch és az algoritmikus feedek már rég átvették a tévé helyét mint a figyelem fő központjai. A buborékon kívül viszont inkább túlzásnak vagy fenyegetésnek hangzik — mert ott a „tévé” még mindig családi rituálékat, megbízható híradós arcokat vagy otthonos esti programot jelent. Ott a „murder” nem fejlődést, hanem hagyományok felszámolását üzeni.
Az MTV-n szocializálódott zenész nemzedék is kongatja a vészharangot.
Hogy mennyire jogosan vagy nem jogosan, azt talán 10, 20 vagy 50 év távlatából fogjuk tudni megvizsgálni, amikor ez a váltás talán 3 vagy 4 sor lesz a történelemkönyvben. Ha a Music Television tulajdonosai szerették volna ezt az egészet átmenteni a mai világba, akkor valószínűleg már nagyon régen saját márkacsatornákat üzemeltetnének tematikus podcast-adásokkal, és mindenhol saját playlisteket üzemeltetnének más szolgáltatók felületein. Mert hát oda megyünk lakni, ahol tejet kapni, (vagy ahol sok a hakni), és nekik is ugyanúgy alkalmazkodniuk kellene vagy kellett volna a mai kor körülményeihez és felhasználói viselkedéskultúrájához. De ők nem ezt tették, hanem valószínűleg néhány erre megfelelően kiképzett szakember a statisztikákat átnézve hozott egy döntést, hogy egy, a közönség által is igazolt tényként ma már nem modernek számító valamit bizony eljött az ideje bezárni. Nagyon jó volt, de ma már nem ez van. És hogy mit lehet tenni, akinek megvan a közönsége és ezzel együtt mondhatni a hatalma hozzá?
Csináljon egy rakás playlistet a kedvenc dalaiból, akár hangulatonként, akár stílusonként, akár bármilyen okkal.
Tegyen a sikerdalok mellé ismeretlen, de értékes dalokat és előadókat ezekbe a listákba, csempésszen be új hangokat, friss arcokat. Ezt mutassa meg a barátainak, adja át a tanítványainak, és kérje meg őket, hogy osszák meg azokkal, akiket valószínűleg ez érdekelhet vagy fontos lehet nekik. Én például a saját cuccaimmal kapcsolatban ezt szoktam kérni, pedig imádom a nyomtatott sajtót, imádom a nyomdából frissen érkezett papírtermékek illatát, de a világ nem erre halad.
Arra halad, amerre mindannyian közösen irányítjuk.
NÓNIUSZ GÁBOR
