2x2 sávon járható a Sámsoni útnak a Kapitány utcától a városhatárig tartó szakasza
A mai naptól 2x2 sávon járható a Sámsoni útnak a Kapitány utcától a városhatárig tartó szakasza. A fejlesztés részleteiről Papp László polgármester és Tasó László, Északkelet-Magyarország közúti és vasúti közlekedésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztos tartottak sajtótájékoztatót a helyszínen 2025. október 15-én.
Papp László polgármester úgy fogalmazott, hogy egy nagyon hosszú ideje zajló közlekedésfejlesztés közbülső állomásához értünk, ugyanis megtörténik a 471-es főút kétszer kétsávos szakaszának a Kapitány utcától a városhatárig terjedő szakaszának a munkaközi forgalomba helyezése. Felidézte, a főút rekonstrukciója több évvel ezelőtt indult el, első lépésben a városhatáron kívüli szakaszok újultak meg, most pedig a kormány támogatásának köszönhetően a belterületi szakaszok fejlődhetnek.
– Ez a szakasz megmutatja majd, hogy milyen lesz a forgalmi helyzet akkor, amikor egészen a Kassai útig lehet közlekedni kétszer két sávon. Debrecen életében rendkívül nagy jelentőségű közlekedésfejlesztések zajlanak, különösen 2024-2025-ben és az előttünk álló évek is hasonlóképpen zajlanak majd, hiszen a Sámsoni út fejlesztése mellett három nagy közlekedési csomópont - amely a város közlekedésében fontos szerepet tölt be - részese ennek a programnak, illetve a 354-es főúton egy külön szintű csomópont építése zajlik párhuzamosan. Jövőre pedig az Ótemető utca és a Rakovszky Árpád tér kereszteződésének az átépítése kezdődik meg – ismertette a városvezető.
Papp László elmondta, hogy többen érdeklődtek afelől, hogy miért egyszerre kell ezeket a korszerűsítéseket végezni. A polgármester ezt azzal magyarázta, hogy a pénzügyi források most állnak rendelkezésre, most kell felhasználni. Megjegyezte, hogy 2026-ban, amikor minden érintett csomópont elkészül, akkor egy sokkal ideálisabb közlekedési helyzet alakul majd ki.
– Ennek a városrésznek az életét érinti még egy másik nagyon fontos fejlesztés, a keleti belső közlekedési folyosó, amelynek kiindulópontja a 471-es út mögöttünk lévő csomópontja. Ez a fejlesztés már része annak a geometriának, amely a keleti közlekedési folyosó indulópontjaként a 48-as irányába ezt az új közlekedési útvonalat kijelöli. Ennek az építését is reményeink szerint a következő esztendőben már el tudjuk indítani, ez TOP pluszos forrásokból valósul meg – mondta a polgármester.
Megjegyezte, az Acsádi úti kereszteződésben van egy jogi probléma, amelynek a megoldása jelenleg is zajlik. Mint mondta, a Sámsoni út fejlesztése rengeteg érdeket érint, ugyanis a nyomvonal mellett kereskedők, üzlettulajdonosok vannak, akikkel felvették a kapcsolatot és bíznak benne, hogy a tárgyalások eredményre vezetnek.
Tasó László megköszönte az érintett útszakaszon közlekedők türelmét. Mint mondta, kiegészítő munkák továbbra is várhatóak ezen a szakaszon, de az nem zavarja majd a forgalmat. Hozzáfűzte, hogy ezen a héten jelentik majd be az a közbeszerzési eljárás kiírását, amely lehetővé teszi a befejezését az útnak, hiszen hátra van még a vasútig tartó, mintegy szűk egy kilométernyi szakasz, amely a Debrecen-Nyíregyháza-Záhony-Csap vonalnak a szakaszából adódó fejlesztési programnak az eleme.
Kiemelte, hogy a Debrecen-Nyíregyháza közötti szakasz felújítása egy fontos állomás a vasúttörténetben, ugyanis azon túl, hogy része a törzshálózatnak, az európai elszállítási folyosónak is. Elhangzott, hogy a megállóhelyeken és állomásokon a peronokat 50 centiméter magasra fogják megépíteni, valamint perontetők, liftek, aluljárók épülnek és valamennyi térvilágítás, valamint zajvédő fal el fog készülni a következő időszakban. Tasó László hozzátette, hogy néhány helyen P+R és B+R parkolórendszert fognak építeni és hangsúlyozta, hogy minden állomás, megálló megújul és minden felsővezeték cseréje megtörténik.
Papp László a 100-as vonal fejlesztése kapcsán elmondta, hogy a közbeszerzési eljárás az tervezés és kivitelezés konstrukcióban kerül kiírásra, ami azt jelenti, hogy együtt kerül kiválasztásra a tervezője és a kivitelezője ennek a szakasznak. Véleménye szerint ez biztonságot ad arra, hogy a projekt végig is fut majd.
Megjegyezte, a 471-es számú főút és a 100-as vasútvonal külön szintű keresztezése, valamint a Vágóhíd utcai felüljáró átépítése szintén ennek a programnak a része, ugyanis a felüljáró jelenleg a város neuralgikus pontja, amelyet a súlykorlátozás miatt az autóbuszok, kamionok nem használják, de ezen fejlesztés által ez az egyik legfontosabb közlekedésfejlesztési igény is megoldást nyer.