Mozgalmas-mozgós tavasz a DEDM-nél
A Debrecen Maraton hatalmas sikere után a következő hetekben is nagyon sok sportos program várja a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramjának (DEDM) tagjait. Május 1-jén a DEAC Családi Napon, míg május 8-án és 9-én a 48 órás dolgozói mozgáskihíváson gyűlhetnek a DEDM-pontok.
A dolgozói mozgásprogram kettős célja a közösségépítés és a mozgásra ösztönzés. A DEDM-ben már csaknem 1700 munkavállaló vesz részt, akik mozgással, sportolással töltött perceiket egy egyetemi felületen regisztrálják saját szervezeti egységüknek. A játékos versengésben így összegyűjt pontok alapján pedig minden hónapban díjazzák a legtöbbet mozgó szervezeti egységeket.
Márciusban a kisebb létszámú, száz fő alatti egységek között első helyen végzett a Tervezési és Kontrolling Igazgatóság, őket követte a Pénzügyi Igazgatóság, valamint bronzérmesként a Közbeszerzési és Beszerzési Igazgatóság.
A nagyobb létszámú egységek versenyében megosztott első helyen végzett a DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, valamint a Műszaki Kar kollektívája, míg a bronzérmet az AKIT dolgozói érdemelték ki.
A márciusi díjazottak az értékes UD Shop utalványok mellett nevezéseket is kaptak a május 9-i Mád Wine Challenge-re a Mádi Borakadémia jóvoltából.
A kiemelt kategóriába idén eddig egyedüliként a GTK tudott bekerülni. A kar nagyon jó példát mutat a szervezettségben, a vezetői motivációban, és sportos mindennapjaival hozzájárult ahhoz is, hogy a Debreceni Egyetem a közelmúltban elnyerte a Kulturális és Innovációs Minisztérium rangos elismerését, Az Év Sportegyeteme címet. Erről is beszélt Bácsné Bába Éva, a GTK Sportgazdasági és -menedzsment Intézetének igazgatója.
- Azt gondolom, hogy mind hallgatói, mind dolgozói részről sokat teszünk ezért. Minden szakunk hallgatóira jellemző, hogy fontos nekik az egészséges életmód, a sportolás, sok versenyportolónk is van, akik pedig élen járnak ebben. Emellett az, hogy az oktatóinkat és a nem oktató dolgozóinkat is tudjuk motiválni arra, hogy ne csak sportoljanak, hanem be is jegyezzék a pontokat a DEDM rendszerébe, egy nagyon nagy eredmény. Maga a program is hozzájárult ahhoz, hogy több munkatársunk sportolni kezdjen, illetve a már sportolók motiválják a kevesebbet mozgókat, így volt ez a Debrecen Martonon is – összegzett az intézetigazgató.
A mozgásprogramot szervező DEAC szabadidősport szakosztály vezetője, Mag Zoltán a díjátadón ehhez csatlakozva hozzátette: a Dolgozói Mozgásprogram is hozzájárult Az Év Sportegyeteme címhez.
- Tudjuk, a mi részünk egy kis rész ebben, de öröm és büszkeség számunkra, hogy ennek a címnek az elnyeréséhez ezzel a programmal mi is hozzátettünk. A DEDM népszerűségét mutatja, hogy nem csak házon belül, de már házon kívül is érdeklődnek. Az elmúlt időszakban több nagyvállalat keresett meg minket azzal, hogy ők is szeretnének hasonló programot a dolgozóknak, és osszuk meg tapasztalatainkat. Így mondhatjuk, hogy országos szinten is ismert és elismert a DEDM – mondta Mag Zoltán.
A szakosztályvezető kitért arra is, hogy a DEDM közösségi oldalára feltöltött legjobb dolgozói sportképeket hamarosan a DEAC tribünépületének üvegfalán állítják ki, így azok láthatók lesznek két nagyon népszerű DEAC-programon: a május 1-jei Családi Napon és május 8-9-én, a már hagyománnyá vált 48 órás dolgozói mozgáskihíváson.
A mozgásprogramhoz továbbra is bárki csatlakozhat, aki a DE dolgozója. A sporttal töltött perceket ezen a regisztrációs felületen lehet pontokra váltani. A program elérhető az egyik közösségi platformon is. Emellett várják a dolgozókat a Sportoló Nemzet programba is, erről itt olvashatnak bővebben.
A Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramja egyedülálló, és hozzájárul ahhoz, hogy az intézmény elérte a FISU minősítési rendszerében a platinum fokozatot.