Széll Bence túrakerékpáros

Campus Expressz című műsorunk vendége volt Széll Bence. A debreceni túrakerékpáros belföldön és számos európai országban tett már meg több száz kilométeres utakat két keréken. A beszélgetésben szóba került, merre járt eddig, hogyan készül fel ezekre a kalandokra, és miként készít filmeket róluk. Ám természetesen az eddigi legnagyobb útja sem maradhatott ki.

Hogyan kezdődött a kerékpározás iránti szenvedélyed? Mit ad számodra, amikor felülsz a kormány mögé és nekiindulsz?

Mindannyian ugyanúgy csaptunk bele, először megtanultunk több-kevesebb sikerrel és eséssel biciklizni. Később annyira magával ragadott, hogy a környékben, Debrecenben és Tiszafüreden már hosszabb távokat is bevállaltam. E két város között volt az első nagyobb túrám is, aztán egyre messzebbi utakba vágtam bele. 

Számomra az érzés az első, amit kivált belőlem. Ilyenkor nagyon sok minden történik egyszerre, nemcsak eljutsz A-ból B-be, hanem a tested és a lelked is átfrissül.

A külföldi vagy hosszabb utak nyilván komolyabb szervezést igényelnek. Fel kell készítened magad, a kerékpárt, a felszerelést, és szinten kell tartanod a nyelvismeretedet is. Egyszerre ad sok mindent, több szempontból is toppon kell lenned, hogy egy ilyen túrát biztonsággal megtehess.

Nálad nem csak kerékpározásról van szó, hanem egy jóval magasabb szintről. Ez mióta része az életednek, és miben különbözik a hétköznapi biciklizéstől?

Nem pontszerű döntés volt, hanem fokozatosan alakult ki bennem. 2008-ban, az érettségim évében robbant ez be igazán, akkor két barátommal tekertünk ki a fővárosból Bécsbe, majd pedig le a Balatonhoz. Ezután már nem volt megállás. A következő évben szintén velük mentem ki Albániába és Montenegróba, miközben egyre többször jártam ide-oda belföldön is. Ha a túrakerékpározást szeretném leírni, talán az a legegyszerűbb megfogalmazás, hogy mivel több napra kel útra az ember, több szervezést, eszközbeszerzést, illetve fizikai és mentális felkészülést igényel. A kerékpárt főleg külföldi út esetén érdemes különösen átnézetni, amit nálam értőbb szemekre szoktam bízni, mert a szereléshez teljes mértékben azért nem értek. 

Mi volt az első igazán merész vállalásod?

Szerintem mindegyik pillanat valamilyen formában merész, amikor először teszed meg az adott utat. Olyan ez, mint amikor egyévesen megtanulunk járni, mert abban a pillanatban az egy nagyon új dolog. Ehhez hasonlítanám például az első kibiciklizésemet Józsára, Tiszafüredre; vagy mikor először terekertem át Debrecenből Romániába, ami mai szemmel nézve ugyan csak 30 kilométer, mégis akkor jártam először külföldön a bringával. Szintén hasonló élmények az első hegyvidéki vagy már a Kékestetőnél is magasabb külföldi csúcsok közötti útjaim. Itt 

egy-egy emelkedő nem annyiból áll, mintha kijönnék a mélygarázsból, hanem hosszú kilométereken át minden centiméteren küzdened kell, hogy feljuthass.

Ezek mind-mind olyan lépcsőfokok, amiket nem csak testben, de lélekben is meg kellett ugrani.

Magadat hogyan készíted fel egy-egy ilyen útra?

Egy több napos túra előtt szoktam edzést tartani, de alapvetően ez egész évben zajlik, mert folyamatosan karban kell tartanom magamat. Ez a hobbi olyan szempontból is jó, hogy az ember jobban odafigyel magára és az egészségügyi állapotára is, hisz indulás előtt mindig elmegyek rutinszerű orvosi vizsgálatokra. A mentális felkészülés ráöltözik erre, mint egy kabát. Ha már ilyen ütődött vagyok, hogy imádom ezt csinálni, bizony motivációban sosincs hiányom. Ez számomra a valódi kikapcsolódás, mivel ülőmunkát végzek, ahol nem ér olyan fizikai megterhelés. Abban is biztos vagyok, ha egy orvos górcső alá venne egy-egy túra előtt és után, nos, a szervezetem valószínűleg minden évben az adott útról való hazatérést követően lehet a csúcsformájában.

Nemcsak neked, hanem a járművednek is megfelelő állapotban kell lennie, hogy elindulhass. A kerékpárt hogyan kell felkészítened?

Ahogy említettem, minden hosszú út előtt tüzetesen átnézetem, főleg, hogy a hajtás és a pedálok rendben legyenek, de a tisztaságára is ügyelek. Egy tényezővel szemben viszont lehetetlen védekezni: ez a defekt, a legklasszikusabb probléma, ami egy kerékpáros túrázót érhet. Éppen ezért ezzel előre számolok. Ugyan nem vagyok műszaki zseni, de pár alapvető dolgot meg tudok szerelni a helyszínen is. Jelenleg egyébként két bringám van, amiket aktívan használok, egyiket a városi közlekedésben, másikat a hosszabb utakra. Előbbi 2023-ig a túrákon teljesített, azóta pedig mondjuk úgy, hogy a nyugdíjas éveit tölti. Amivel jelenleg a túrákon tekerek, az másfajta modell, egy cross típusú terepkerékpár. Ennek kicsit vékonyabb a kereke, de aszfalt mellett alkalmas a kavicsos útra is. 

Nekem fontos, hogy a kerékpár kétéltű legyen.

Például az egyik következő tervem a Rifugio Scalorbi Olaszországban, ahol körülbelül 1200 méteres magasságig aszfaltúton tudok menni, utána azonban egy 500 méteres szintemelkedést már kavicsos úton kell megoldani. Beakasztós cipőt ellenben nem használok, ami egy versenyző szemszögéből teljesen vállalhatatlan lenne, de mivel én nem versenyzek, szükség esetén emiatt tudok gyalogszeres részeket is beiktatni.

Ha már a terepviszonyoknál tartunk. Hogyan méred fel előzetesen, hogy az adott útvonal alkalmas lesz-e rá, hogy végigcsináld?

Ebben ma már tengernyi segítség áll rendelkezésre, sok beszámolóból lehet tájékozódni, illetve ott vannak a különböző útvonaltervezők is. Az aszfaltos utakon az utcaképpel szépen végig lehet menni, így az adott út legfontosabb szakaszairól könnyű informálódni. Persze nem megyek végig mondjuk mind a kétszáz kilométeren, de a kulcspontokat megnézem, illetve arra figyelek leginkább, hogy az adott úton nincs-e kitéve az úgynevezett „szentháromságtábla”, vagyis a kerékpár, traktor és lovaskocsi közlekedését tiltó jelzés. A várható forgalomról is lehet némi infót keresni, de nyilván mindenhol hétköznap délutánonként 3-4 óra körül jön a csúcsidőszak, így érdemes előtte megtenni az út gerincét.

Ért-e a már baleset túrakerékpározás közben?

Hála Istennek, nagyobb út során még nem. Nagy előnye a magashegyi tekrésnek, hogy kvázi bármi probléma adódik, elég rövid idő alatt vissza tudok gurulni a kiindulópontra, ami általában egy vasútállomás vagy szálláshely. Ha a kerékpáromnak vagy nekem bármilyen gondom lenne, illetőleg, ha olyan időjárási helyzet alakul ki, hogy már nem tudok továbbhaladni, egész egyszerűen, mindenfajta megerőltetés nélkül 50-60 km/h-s sebességgel leszáguldok a biztonságot jelentő menedékhez. Akár a pedál is törhet, de akkor sincs probléma, mert körülbelül 10-15 perc alatt leérek.

Magyarországon belül merre jártál eddig két keréken? Hogyan készítenek fel a hazai hegyvidékek egy későbbi külföldi útra?

A már említett környékbeli túrák után a következő fontos időszak az volt, amikor a fővárosban éltem egy ideig. Ekkor innen indult ki a legtöbb utam, de ugyanúgy például kifejezetten sokat tekertem Sátoraljaújhely, a Balaton vagy az Északi-Középhegység környékén. Van egy ilyen mondás, hogy bejártam Tolnát-Baranyát. Érdekes, hogy én pont csak ebben a két megyében nem bringáztam még, az összes többiben viszont már igen. 

2014-ben egy Alföld-kört csináltam meg, aminek voltak romániai szakaszai is. Ez összesen 700 kilométer. Egy hét alatt tettem meg, nagyjából napi százat letekerve.

Ennek során érintettem Nagyváradot, Békéscsabát, Szegedet, Kecskemétet, Szolnokot, Tiszafüredet és a hetedik napon értem vissza Debrecenbe. Válaszolva a másik kérdésre, Magyarországon az alacsonyabb csúcsok miatt értelemszerűen nincsenek elnyújtott, hosszú hegymeneteink, de azért a Mátrában vagy a Bükkben lehet kapaszkodni a 900-1000 méter körüli magasságokba. A Kékestetőt vagy a Galyatetőt megmászni már olyan teljesítmény, amit minden porcikád megérez és később, akár az Alpokban, és a tested emlékezni is fog minderre.

Nemcsak itthon bringázol előszeretettel. Hány országban jártál már?

Románia volt az első, de az még nem egy hosszabb távú vállakozás volt, inkább csak egy kis külfölddel való ismerkedés, hogy a kerékpár majd ott is gurulni fog-e. 2008-ban jött Ausztria azzal a bizonyos Budapest-Bécs-Balaton kerékpártúrával, utána a Balkán, azaz Albánia és Montenegró következett. A magashegyi kerékpártúrákkal pedig beléptem az Alpok országaiba, főleg Olaszországba, Németországba, valamint az osztrák részekre. Azóta összesen már 11 országban jártam eddig Európán belül.

Ezek közül lehet kedvencet választani?

Nekem egyértelműen Olaszország a favorit. Ott voltam a legtöbbet és számos csúcsélmény ért ott, ami az a pillanat, amikor feltekerek egy hegy tetejére, és  elém tárul a lélegzetelállító látvány. Megint más a hágóélmény, amikor körül vagyok véve hegyekkel, és két völgy összeér egy alacsonyabb pontban, ami még így is gyakran 2200-2300 méter magasan van. Legtöbbször az Alpokban érnek ilyen élmények, ami szintén Olaszországhoz köt engem.