Ne mond ki az igazi neved! – Itt érzem magam otthon (2025) filmkritika

Holtai Gábor első egészestés alkotása, a független gyártásban készült Itt érzem magam otthon (2025) a hatalom gyakorlását és személyiségformáló erejét állítja középpontba. Mindezt a thriller műfaján keresztül mutaja be a nézőnek, így elsősorban a feszültségkeltésre épít. A nyomasztó bezártság-érzet elérése érdekében pedig kifejezetten kevés helyszínnel dolgozik.

Az egészestés műfajban debütáló rendező korábban a rövidfilmes szcénában alkotott. Ide tartoznak a 2014-es Incella kenyérért megy, amelyben hangmérnökként, és a 2016-os Fiú a vonaton, ahol zeneszerzőként vett részt a projektben. E filmek képi- és hangulatvilága később egyértelműen hatást gyakorolt saját műveire – erről azonban majd később ejtek szót. Ellenben megjegyezném, hogy Holtai Gábor korábban is foglalkozott már a hatalom kérdéskörével a 2020-as, Második kör című 25 perces alkotásában, immár rendezőként. Ebben ráadásul az Itt érzem magam otthon két főszereplőjével, Lovas Rozival (Rita) és Molnár Áronnal (Marci), valamint Znamenák Istvánnal (Rudi) is együtt dolgozott.

A 2025-ben elkészült film főhősét, Ritát egyik napról a másikra elrabolják. Ezután az Árpád család lakásában tér magához, ahol azt állítják róla, hogy ő Szilvi, a família régen eltűnt lánya. Bár a nő egyértelműen biztos saját identitásában, de, ha életben akar maradni, kénytelen felvenni Szilvi szerepét. Egy zárt és szigorú szabályok szerint működő, a thrillerre jellemző feszültség és rejtélyek uralta közegbe kerül, ahonnan végig ki akar szabadulni.

A film képi világa és a szereplők ábrázolása a hatalom különböző formáinak naturalista ábrázolását viszi színre. Csattanak el durva pofonok és hullanak könnyek térden csúszó bocsánatkérés közepette is. Emellett

az úgynevezett békaperspektíva (a kamera alulról felfelé néz) a sztori első harmadában egyértelműen dominál. Ez a két főszereplő közti hatalmi viszonyt hivatott szemlélteni, ugyanis Marci erőszakot is hajlandó alkalmazni azért, hogy Ritát „emlékeztesse”, ő Szilvi, az elveszett testvére.

A történet előrehaladtával viszont, ahogy a nő már egyre inkább felveszi Szilvi szerepét és lászólag beillesztkedik a családba, úgy az alulnézetből forgó kamera szerepe szintén visszaszorul.

[1. Kép: Fegyelmezett családi ebéd Árpádéknál]

Ami azonban végig jellemző, hogy kifejezetten kevés helyszínt láthatunk a filmben. Ez elsősorban – ahogy említettem is – a bezártság-érzet erősítésének eszköze, ugyanis a történet javarészt az Árpád család házában és annak különböző helyiségeiben játszódik. Itt térnék ki Holtai Gábor filmkészítői szemléletére. A korábban hangmérnökként és zeneszerzőként tevékenykedő rendező a szűk térhasználatot hatékonyan alkalmazza a néző feszült figyelmének fenntartására. Emellett ezzel fejezi ki leginkább a közeg magábarántó, beszippantó és el nem engedő erejét, hisz még az ablakon sem lehet kilátni.

A filmben a csendesebb, lassabb és a thrillerre jellemző pörgős, intenzívebb jelenetek váltják egymást, s ehhez idomulnak a hangi és zenei elemek. A dialógusokban minden magasságot és mélységet végig járunk:

a halk, (látszólag) kedves beszédtől, a hideg, távolságtartó hozzáálláson át, egészen dühös, olykor ordibálásig fajuló megnyilvánulásokig – hiszen egy család életébe csöppenünk bele Rita megérkezésével.

A zene igazdova a jelenetekhez, többször drámai jelleget ölt, ám vannak szinte síri csöndben zajló pillanatok is, melyek mind-mind fokozzák a feszültséget.

A Ritát (Lovas Rozi) a történet elején átlagos bolti eladóként ismerjük meg, egy alig lásztó, átlagos emberként a szürke hétköznapokból. Majd egyértelműen a thriller műfajának tipikus főhősévé válik, aki akaratlanul életveszélyes helyzetbe keveredik és elrablása után olyan kínokat kell átélnie, melyekben sohasem volt része. A film első harmadában szinte végig a földön ül vagy fekszik egy sötét helyiségben, ahol Marci folyamatosan a nő alárendeltségét erősíti meg. Ritát teljesen kiszolgáltatott helyzetben, a hatalom súlya alá gyűrt személyként látjuk, melyet a színésznő teljes átéléssel jelenít meg a vásznon.

Lovas Rozi hitelesen viszi színre a szereplő mindvégig megmaradó mentális erejét, aki hiába alkalmazkodik az Árpádok szabályaihoz, valójában folyamatosan a szökés lehetőségét keresi.

A későbbiekben helyzete átalakul: feljebb kerül a família hierarhiájában, mivel – mint kiderül – mindig is Szilvi volt a családfő, Papa (Szervét Tibor) kedvence. Eközben azonban a közeg mégis hatással van rá, így Lovas Rozi színészi játéka is megváltozik. Ahogy Rita fokozatosan kedvezőbb pozícióba kerül és feltárja az családon belüli erőviszonyokat, fordul a kocka, és ő maga is felveszi a hatalomgyakorló szerepét. Miután pedig kideríti, hogy valójában az egész família csupán egy mesterséges kreálmány, helyzete még erősebbé válik, melyet Lovas Rozi egyes pillanatokban hideggé váló, megrendíthetetlen és tekintélyparancsoló arckifejezéssekkel formál meg.

[2. Kép: Az alárendelt helyzető Rita (Lovas Rozi)]

A másik főszereplő, Marci (Molnár Áron) eleinte erőszakos, manipulatív személyként jelenik meg, aki irányítja az elrabolt Rita minden lépését. A jóakaró szerepében tünteti fel magát, miközben áthághatatlan szabályokat állít a nő elé, hogy segítse őt az „emlékezésben”.

Molnár Áron kedves, ugyanakkor kétszínű mosolya, mely egyik pillanatról a másikra képes vészjósló és fenyegetó arckifejezéssé alakulni, kifejezetten fontos része a karakter hiteles megformálásának.

Később Rita fokozatos előrelépésével Marci helyzete az ellentétes irányba mozdul el, és „nővére” egyre inkább átveszi a dominánsabb „testvér” szerepét. Molnár Áron itt már a térden csúszó és zokogó férfit jeleníti meg, szintén teljes átéléssel.

Alapvetően kertelés nélküli őszinteség és részletes kidolgozás jellemzi a történetet és a színészi játékot is, amit viszont egy folyamatos bizonytalanság leng körül:

nem mindig egyértelmű, hogy a ház lakói mikor játszák el szerepüket és mikor esnek ki az előírt családtag karakteréből.

Ez teszi még intezívebbé az élményt, hiszen a filmhez, annak megtekintése közben nem pusztán passzív befogadóként, hanem gondolkodó nézőként kapcsolódunk.

Összegezve elmondtható, hogy az utóbbi évek egyik legmagasabb színvonalú hazai műve került a mozikba, amely mind a sztori összetettségét, mind szakmai megvalósítását tekintve kiemelkedő. A téma már önmagában is súlyos, az alkotás pedig mind a hatalom erejének, mind a hatalmi pozíció forgandóságának szemléltetésekor őszintén jeleníti meg ezt. Erre erősít rá a nyomasztó hangulat és a naturalista ábrázolás. A színészi játék pedig gondolkodásra készetet, ami szintén nagy erőssége a műnek.

Képek forrása: hu.ign.com