Az ölelés ereje – Lelki segítő program indul debreceni iskolákban

A Mozdulj, Debrecen! mozgalomhoz kapcsolódó, Az ölelés ereje címet viselő lelki segítő program részleteit sajtótájékoztató keretében mutatta be Széles Diána, Debrecen alpolgármestere, Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója és Orosz Ibolya Aurélia, DMJV Család- és Gyermekjóléti Központjának intézményvezetője 2025. október 15-én – az ölelés világnapján.

Amint azt Széles Diána elmondta, Az ölelés ereje lelki segítő program elindítását a városban évente közel 14 ezer gyereket érintő kétévenkénti iskolaegészségügyi szűrések keretében tartott egészségfejlesztési, mentálhigiénés órákon szerzett tapasztalatok indukálták. Ezek szerint az általános iskolák negyedik évfolyamaiba járó gyerekek még jól működő kis közösségeket alkotnak, azonban a hatodik évfolyamra ezek a közösségek felbomlanak, megjelennek az egymást sértő és az önsértő magatartások, s az ezzel kapcsolatos komoly gondjaiknak a gyerekek hangot is adnak. A város önkormányzata úgy gondolta, hogy ebben a helyzetben cselekedni kell. Elsőként Türk László igazgató vezetésével a Debreceni Tankerületi Központ csatlakozott a most fokozatosan, kis lépésekkel, a tankerületi központ fenntartásában működő iskolák intézményvezetőivel egyeztetett módon elindítandó programhoz.

Széles Diána úgy véli, hogy a gyerekek jó mentális állapotának megóvhatósága terén a 24. órában vagyunk – nem csak Debrecenben, hanem az ország minden táján, minden közösségben. A helyzet elsősorban a koronavírus-járvány idején romlott sokat, amikor a közösségek szétestek, s a fiatalok egymással és a világgal való kapcsolattartásának elsődleges eszközévé a digitális tér vált. A gyerekek jellemzően ötödikes koruktól már szinte mindannyian rendelkeznek mobiltelefonnal, s a digitális tér használatának helyes megtanításához a szülőknek nagyon körültekintőknek kell lenniük. Ezért döntött úgy Debrecen önkormányzata, hogy a Debreceni Tankerületi Központtal és a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központjával összefogva, a Mozdulj, Debrecen! mozgalomhoz kapcsolódva elindítja Az ölelés ereje címet viselő lelki segítő programot. (Ez volt a címe egyébként a 2025-ös virágkarneválra közösségi díszítés segítségével, közösségi összefogással készült, s nagy közönségsikert arató virágkocsinak.) Az erős közösségek képesek ugyanis arra, hogy segítséget nyújtsanak a bajban lévőknek.

A DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja 2018-tól a kormány támogatásával óvodai és iskolai szociális segítőket foglalkoztat a debreceni oktatási intézményekben. Az ölelés ereje program keretében újabb szakemberek fognak a gyerekekkel osztályfőnöki órák vagy etikaórák keretében kis közösségekben személyesen beszélgetni az osztályban felmerült, egy-egy gyereknek akár az egész életét tönkretenni képes problémáikról – kortársbántalmazás, cyberbullying, túlzott képernyőidő, az izgalmas dolgokból való kimaradástól való félelem (FOMO), szorongás –, s közösen kereshetik azok megoldását. Az alpolgármester szerint ha a gyermek életével gond van, akkor az gondot okoz a családban is. Ezért Az ölelés ereje program keretében közösségi összefogással a családoknak is szeretnének segíteni. A podcastek tehát segítenek majd a lehetséges problémák sorra vételében, tisztázásában, de a problémák előadások keretében való megvitatása és a megoldásukhoz való segítségnyújtás a szülők részvételével, szakemberek segítségével, személyes beszélgetések formájában történik majd. Ezeknek az előadásoknak, beszélgetéseknek – s ahol arra van szükség, az egyéni mentorálásnak is – a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja (Debrecen, Thomas Mann utca 2/A) fog otthont adni. Nagyon fontos, hogy olyan közösség alakulhasson így ki, amely a problémákat nem „a szőnyeg alá söpri”, hanem feltárja és megpróbálja közösen megoldani. Széles Diána szerint gyakorolnunk kell az elfogadást, s ehhez nyitottnak kell lennünk a másikra. Az ölelés ereje program létrehozói ezt a nyitottságot szeretnék megerősíteni a város polgárai, a debreceni családok körében.

Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója Korniss Péter fotográfus gondolatával vezette be mondandóját: „Közösség az, ahol az egyik ember átöleli a másikat." Mint mondta, a világ változása állandó, s az iskolák pedagógusai is mindig új szakmai kihívások elé néznek, s szívesen segítenek, ha kell. Ez az összefogás azt mutatja, hogy közösen segíteni is jobb. Mint elmondta, a Nemzeti Alaptanterv, a kerettanterv, az intézményi helyi tantervek, s a pedagógusok tanmenetei is tartalmazzák azt, hogy a már említett problémákkal foglalkozni kell. Általános iskolában és középiskolában is foglalkoznak az alkalmazkodás és biztonság témakörben a tanulók érzelmi intelligenciájának fejlesztésével, a tanulók megismerik a bántalmazás, a konfliktus és az agresszió fogalmait, megismernek és elsajátítanak az életkoruknak megfelelő konfliktuskezelési módszereket. Az ölelés ereje program új módszereket vezet be ehhez a munkához, amelyek segíthetik a problémák megoldását. Türk László kiemelte: úgy gondolja, hogy Az ölelés ereje programon keresztül, az önkormányzattal és az önkormányzati intézménnyel való összefogás révén az oktatási intézmények segítő köre kiteljesedik, kitágul, s el tudnak majd vele érni minden szülőhöz. Ezzel minden elért szülő plusz ösztönzést kaphat ahhoz, hogy felfedezze és megpróbálja megoldani gyermeke problémáit. Türk László szerint az ölelés egy olyan szimbólum, mely még inkább felértékeli ennek a programnak a jelentőségét, s Az ölelés ereje program sikeres lesz, el fogja érni célját.

Orosz Ibolya Aurélia, DMJV Család- és Gyermekjóléti Központjának intézményvezetője szerint Az ölelés ereje program különleges és hiánypótló kezdeményezés. Az iskolai környezet meghatározó a gyermekek társas fejlődése szempontjából. Itt tanulják meg, mit jelent az, hogy barátság, együttműködés, konfliktuskezelés – vagy éppen azt is, hogy hogyan kell talpon maradni egy nehéz helyzetben. Azonban a 21. században a digitális világban új kihívások jelentek meg a szülők, a gyerekek és mindannyiunk számára. A gyerekek mindennapjait egyre gyakrabban árnyékolja be a kortárs bántalmazás, az online zaklatás. Ezek nem csupán aktuális problémák, hanem érzelmi biztonságot, fejlődést és kapcsolatokat romboló tényezők, amelyekkel mind a szülőknek, mind a gyerekeknek, mind a pedagógusoknak nap mint nap meg kell küzdeniük. És mivel ez a probléma felismerésre került, Orosz Ibolya Aurélia azt gondolja, hogy jó úton vagyunk, hiszen akarunk a problémák ellen tenni, akarunk tenni azért, hogy ez a helyzet megváltozzon, és itt van az a program, amely egy hidat képez a gyerekek, a szülők, a pedagógusok és a szakemberek között. Az ölelés szimbóluma olyan közösség képét hordozza, amely biztonságot, szeretetet és védelmet nyújt. Olyan közösségét, ahol senki nincs egyedül, s ezért nem kell – mint valami társhoz – a mesterséges intelligenciához fordulni. Orosz Ibolya Aurélia hangsúlyozta: mindannyian hisznek abban, hogy a gyermekek boldogulásához nem elég a tudás – kell a kapcsolat, a bizalom és a közösség is. Az ölelés ereje program éppen ezt kívánja megteremteni: egy olyan biztonságos hálót, amely felfogja a gyerekeket, ha meginognak, és megtartja őket akkor is, ha a világ körülöttük bizonytalanabb, mint valaha.

Az ölelés ereje program az iskolai őszi szünetet követően Debrecenben a Lilla Téri Általános Iskolában az 5., valamint a Tóth Árpád Gimnáziumban a 7. évfolyamon indul el, s ezt konzultációk előzik majd meg a pedagógusokkal és a szülőkkel. A programot a város önkormányzata később szeretné majd kiterjeszteni a bölcsődékre és az óvodákra is. Széles Diána alpolgármester hangsúlyozta, hogy Debrecen városának gazdasági ereje lehetővé teszi azt, hogy ilyen és ehhez hasonló többletfeladatok, jóléti programok finanszírozása is lehetővé váljon.