Műszaki területeken kapcsolódna a Debreceni Egyetem és a Shanghai DianJI Egyetem
A Sanghaji DianJI Egyetem delegációja tett látogatást a Debreceni Egyetemen. A kínai vendégek elsősorban a műszaki képzések iránt érdeklődnek. A találkozón az is szóba került, hogy a DE Műszaki Kara szeretne megjelenni a kínai nagyvárosban, melynek az egyik helyszíne a DianJi Egyetem lehetne.
A vendégeket a Debreceni Egyetem (DE) részéről Tőzsér József élettudományokért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes, Kiszil Okszána koordinációs és stratégiai igazgató, valamint Husi Géza, a DE Műszaki Kar (MK) dékánja fogadta. A négytagú kínai delegációt Gong Siyi, a Shanghai DianJi Egyetem rektora vezette.
A látogatók egyebek mellett megtudhatták, hogy az intézmény 13 karral rendelkezik, campusai működnek Debrecenen kívül Nyíregyházán, Hajdúböszörményben, Szolnokon és Siófokon. A hallgatók száma eléri a 33 ezret, közülük 7 800-an külföldiek, akik 140 országból érkeztek.
A koordinációs és stratégiai ügyek igazgatója a DE szerteágazó külföldi kapcsolatrendszeréről és a doktori képzésről is beszélt. Hangsúlyozta, a DE szerteágazó hálózatot alakított ki a Debrecenbe betelepült külföldi ipari cégekkel.
A kínai vendégek arról számoltak be, hogy az 1953-ban alapított Shanghai DianJi Egyetemnek jelenleg 13 500 ezer hallgatója van, oktatóik száma meghaladja az ezret. Az intézmény a mérnöki tevékenység, a közgazdaságtan és a menedzsment oktatására összpontosít, de irodalom, művészetek és más tudományágak oktatásával is foglalkoznak.
Kiemelt terület náluk az új, fejlett technológiák tanítása, azok kutatása, de fontosnak tartják a tehetséggondozást és a kulturális örökséget is. Hangsúlyozták, hogy nyitottak innovációs mechanizmusok létrehozására.
Husi Géza, a DE MK dékánja elmondta: a két intézmény között először négy éve történt kapcsolatfelvétel, azóta debreceni küldöttségek is jártak a kínai nagyvárosban.
-A vendégeket elsősorban az ipari mérnökképzés, a gépészmérnök, a járműmérnök és az épületgépészmérnök képzés érdekli, ezen a területen szeretnének együttműködni. Szó esett hallgatók cseréjéről is. A Debreceni Egyetem Műszaki Karának doktori iskolája pedig azt tervezi, hogy megjelenik Sanghajban, melynek az egyik célállomása a DianJi Egyetem lehetne – ismertette Husi Géza.
A találkozó keretében a kari vezető a vendégek kérdéseire válaszolva részletesen bemutatta a DE MK-n elérhető duális és doktori képzésüket, valamint az itt működő vállalatokkal fenntartott kapcsolatokat.
Sajtóközpont - OCs