Több száz sportszakos hallgató érkezik

Hét helyszínen hat sportágban rendezi meg a Debreceni Egyetem a Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóját. A jövő heti, jubileumi eseményre nyolc intézményből látogatnak egyetemisták városunkba.

A Debreceni Egyetem rendezi a jubileumi, hetvenedik Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóját október 20-21-én, hétfőn és kedden. A versenysorozaton a sporttudományi és testkulturális képzést kínáló felsőoktatási intézmények vehetnek rész, nyolc intézményből várhatóan 400-450 hallgató verseng majd hat sportágban: úszásban, női kézilabdában, kispályás labdarúgásban, atlétikában, mix röplabdában, valamint férfi kosárlabdában. 

Az esemény célja versenyzési lehetőség biztosítása a sporttudományi képzésben részt vevő hallgatóknak, a sportolás, a sportágak népszerűsítése. A találkozó kiváló lehetőség a hagyományápolásra és a kapcsolatteremtésre is a sporttudományi képzéseket nyújtó felsőoktatási intézmények között.

A kétnapos viadalon sportáganként is hirdetnek majd győzteseket, illetve az összesített intézményi pontverseny végén kiderül majd, melyik egyetem vitrinjét díszítheti egy évig a vándorserleg.

Tavaly nem tartották meg az eseményt, 2023-ban a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem közösen szervezte. Idén a Debreceni Sportuszoda, a DESOK, a Kecskeméti János Tornacsarnok, a DEAC Sportcampus, a Gyulai István Atlétikai Stadion, a Teknős teniszcsarnok és a DE Klinikai Campus Tornacsarnok szolgál helyszínül.