Nagyköveti látogatás az egyetemen
Kétoldalú oktatási és kutatási együttműködésekről és a koszovói hallgatók számának növelési lehetőségeiről egyeztetett Koszovó magyarországi nagykövete Szilvássy Zoltán rektorral. Delfin Pllana a Debreceni Egyetemen tanuló hallgatókkal is találkozott.
Először járt a Debreceni Egyetemen a Koszovói Köztársaság Magyarországon egy éve szolgálatot teljesítő nagykövete. A diplomatát Szilvássy Zoltán rektor, valamint Kiszil Okszána koordinációs és stratégiai igazgató fogadta a Főépületben.
Szilvássy Zoltán a szakmai egyeztetés során bemutatta a Debreceni Egyetem komplex ipari partneri hálózatát, továbbá beszámolt a legújabb kutatási eredményekről, egyebek mellett a funkcionális élelmiszerek terén folytatott innovációs tevékenységről is.
Delfin Pllana a University of Pristina, valamint a University of Business and Technology (UBT) oktatási rendszerét bemutatva szorgalmazta a közvetlen intézményi együttműködéseket többek között a doktori iskolák és az orvostudományi képzés területén.
A találkozón a felsőoktatási intézmények közötti partnerségek kialakításán és a tudományos együttműködéseken túl hallgatói és kutatói mobilitási programok indításáról is szó esett.
A Debreceni Egyetemen jelenleg 25 koszovói hallgató tanul, többségük a Stipendium Hungaricum program keretében folytatja tanulmányait az intézményben.
A nagykövet az egyetemen tett látogatása zárásaként az intézményben tanuló hallgatókkal is találkozott.