Reményt adó egyetemi kutatás-fejlesztés
Szimpóziummal és közös sétával hívta fel a figyelmet az emlődaganat veszélyeire és a szűrővizsgálatok fontosságára a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete. Az eseményen a betegség megelőzése és gyógyítása kapcsán a Debreceni Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, Kossa György a tudomány és az innováció jelentőségét hangsúlyozta, valamint új eszközbeszerzést is bejelentett.
Magyarországon évente 6000 emlőrákban szenvedő beteget diagnosztizálnak. A betegség a középkorú nőknél a leggyakoribb és az Európai Unió területén ez a legjellemzőbb halálozási ok. A tapasztalatok szerint minden tizedik nőnél előfordul a betegség.
A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete október 13-án figyelemfelhívó rendezvényen hangsúlyozta, miért lényeges kiemelten foglalkozni a betegséggel és annak megelőzésével. A Vármegyeházán tartott szimpóziumon Kossa György, a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az intézmény mindent megtesz azért, hogy a daganatos betegségeket már korai stádiumban felfedezzék, hogy időben megelőzhető legyen a baj és minél nagyobb sikerrel lehessen gyógyítani a kórt.
A betegség elleni küzdelemnek három pillére van. Az egyik a beteg, aki szembesül a bajjal, a másik az orvos, aki irányába minden esetben bizalommal van a páciens, a harmadik pedig a reményt adó és a gyógyulást elősegítő kutatás-fejlesztés, valamint a szakmai szervezetek együttműködése. Az egyetem az az intézmény, mely azért dolgozik, hogy az innováció, a mesterséges intelligencia, a kutatás-fejlesztés révén minél több embernek nyújtson támogatást. Teszi ezt modern eszközök beszerzésével, melynek keretében hamarosan az Orvosi Képalkotó Klinika Emlőcentruma újabb korszerű szűrőberendezéssel fog gazdagodni – jelentette be a kuratóriumi elnök.
Ujhelyi Bernadett, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Elnöki Hivatal orvosszakmai alelnöke beszédében a tudatos egészségmagatartásra hívta fel a figyelmet és a liga prevenciós tevékenységét méltatta.
- Az orvostudomány fejlődésével, a modern diagnosztikával az időben felismert betegség jó eséllyel gyógyítható és ez reményt jelent a betegek számára. Példamutató az a tevékenység, melyet ez a szervezet végez a szűrések és a megelőzés terén, hiszen a gyógyult betegek megfelelő információ birtokában könnyebben térhetnek vissza a mindennapi életbe – hangsúlyozta az alelnök.
Az eseményen köszöntőt mondott Árkosy Péter, a DE KK Onkológiai Klinika igazgatója is, aki a gyógyulás reményét a terápiák fejlődésében látja.
- A szűrések esélyt adnak a gyógyulásra, éppen ezért fontos, hogy gyakran végezzünk önvizsgálatot, az ilyen egyszerű lépésekkel a kezünkben tarthatjuk a sorsunkat. Akkor sem szabad elkeseredni, ha daganat jelenik meg a szervezetben, az immunterápia, a biológiai terápia, az antitest és a különféle gyógyszerkészítmények alkalmazásával bővülnek a kezelési lehetőségek és egyre több esély van a gyógyulásra. Harcolni kell a rák ellen a tudás és a lélek erejével – fogalmazott a klinikaigazgató.
Az eseményen Széles Diána alpolgármester arról beszélt, hogy a lelki problémák és a frusztráció is okozója lehet a betegségnek, ezért olyan szemléletre és életvitelre van szükség, mely révén megelőzhető a tragédia. Úgy véli: erre már az iskolákban kiemelt figyelmet kell fordítani.
A szakmai előadásokon a résztvevők többek között hallhattak az emlődaganatos betegek számára elérhető korszerű sebészeti ellátási lehetőségekről, a betegség rizikótényezőinek kialakulásáról, a genetikai vizsgálati eredményekről és módszerekről, az onkopszichológiai segítségről, majd közösen jelképes sétát tettek a Nagytemplomba, ahol Fekete Károly püspök mondott áldást.