Traktordübörgés és 10 000 lóerő – búcsúztak a Balásházy végzősei

Debrecen utcáin idén is megállt az élet egy rövid időre, amikor a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumának diákjai traktorokra pattanva búcsúztatták középiskolai éveiket. A 14 erőgépből álló flotta a Pallagi úttól a Böszörményi úti Campusig menetelt, hirdetve: az agrárszakma ifjú titánjai készen állnak a jövő kihívásaira.

Hatalmas gumikerekek, díszes pótkocsik és vidám diáksereg: kedd délelőtt elindult a Balásházy egyik leglátványosabb hagyománya, a traktoros ballagás. A gépudvarról induló menetben 14 traktor sorakozott fel, melyek közül nyolc pótkocsit is húzott. Ezeken foglalt helyet a 150 végzős diák – hat technikus osztály tanulói –, valamint tanáraik és a nagy múltú 10 000 Lóerő Klub tagjai. 

A látvány nemcsak a méretek, hanem az összefogás miatt is lenyűgöző volt: az erőgépeket maguk a 13. osztályos mezőgazdász tanulók vezették, a járművek többsége pedig a diákok és családjaik saját gazdaságaiból érkezett Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékből.

A traktorok volánjánál és a pótkocsikon nemcsak lelkes fiatalok, hanem az ország legjobb szakemberei is helyet foglaltak. A felvonulók között köszönthették azt a három tehetséges tanulót, akik bejutottak a 2025/2026-os tanév Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének (OSZTV) döntőjébe. A rangos megmérettetésen, ahol az ország 15 legjobbja mérte össze tudását, a balásházysok kimagaslóan szerepeltek. Nagy Alexander (13.B) mezőgazdasági technikus országos III. helyezést ért el, száz százalékos teljesítményével teljes vizsgamentességet és a „Legjobb Portfólió” különdíjat is megszerezte. Csakúgy, mint Szoboszlai Zsófia (13.B) mezőgazdasági technikus, aki az előkelő 6. helyen végzett. Derzsényi Gergő Péter (13.D) kertész technikus pedig az országos 8. helyet szerezte meg, emellett ő is elnyerte a Legjobb Portfólió különdíjat.

A konvoj a Mezőgazdász utca – Pallagi út – Nagyerdei körút – Egyetem tér útvonalon keresztül érkezett meg a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusára, ahol az egyetemi vezetők és az iskola igazgatónője is köszöntötte a fiatalokat.  

-2018-ban egy gyerekcsapat – akik 10 000 Lóerő Klub néven ma is működnek – és néhány lelkes kolléga keltette életre a traktoros ballagást, amely azóta hagyománnyá vált. Ez egy óriási buli, és végig az úton nagyon jó érzés volt, hogy ott voltak a szülők és a családtagok, akik titeket ünnepeltek. Kiszámoltam: ezek a traktorok összesen 1300 kilométert tettek meg ma azért, hogy itt lehessünk és együtt ünnepelhessünk – mondta büszkén Nagyné Biró Edit, a Balásházy igazgatója. 

Az eseményen a DE Gazdaságtudományi Kar dékánja a közösség erejét hangsúlyozta. 

- Középiskolás éveitek óta ti már a Debreceni Egyetem polgárai vagytok, és megtanultátok, mit jelent a tradíció és a minőség melletti elköteleződés. Bízom benne, hogy a szeptemberi tanévnyitón sokotokkal találkozunk majd újra az egyetem falai között – emelte ki Fenyves Veronika. 

A szakmai jövőképre mutatott rá köszöntőjében a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar vezetője.

-A magyar gazdaságnak óriási szüksége van a hozzátok hasonló, jól képzett szakemberekre, hiszen nélkületek nem fog tudni működni az ország. Ez a traktoros ballagás méltó példája annak, hogyan illik elköszönni az iskolától, megmutatva azt az egységet, amit a Balásházy és az Egyetem képvisel – hangsúlyozta Stündl László. 

A Böszörményi úti campuson, a Teknős épülete előtti téren a végzősök egy humoros, az iskolai életet görbe tükör elé állító műsorral kedveskedtek, amelyben a mezőgazdasági hagyományok, mint a csergetés és a mulatós zene is központi szerepet kaptak.

A látványos felvonulást követően a traktorok visszatértek Pallagra, de az ünneplés ezzel nem ér véget: ma este szerenáddal folytatódik a program. A végzősök számára a hét hátralévő része is tartogat izgalmakat: csütörtökön 14 órától tartják a hagyományos iskolai ballagást, jövő héten pedig megkezdődik az érettségi és a szakmai vizsga időszak. 

Sajtóközpont-TB