DErbi: a Nagyerdőn ünnepelt az egyetemi közösség

Élményekkel és finom falatokkal teli napot tölthettek együtt a Debreceni Egyetem munkavállalói és családtagjaik a Dolgozói DErbin pénteken a Nagyerdei Stadion körüli területen. Az immár kilencedik alkalommal megtartott rendezvény célja ezúttal is a közösségépítés, az összetartozás érzésének erősítése volt. Az idei rendezvényen mintegy 6500-an vettek részt.

A júniusi illatkavalkád a Nagyerdei Stadion környékén a Debreceni Egyetem hagyományos Dolgozói DErbijének csalhatatlan jele. Idén is már kora reggel bográcsért és fáért álltak sorban a kollégák, hogy minél hamarabb nekikezdhessenek a főzésnek. Összesen 113 csapat nevezett a versenyre.

Azok sem unatkozhattak, akiknek kevesebb dolguk akadt a főzéssel: már-már a fesztiválok kínálatát idézte a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ által szervezett programkavalkád. A legnépszerűbb foglalkozások közé ebben az évben is a kézműves programok tartoztak: lehetett ajtódíszeket készíteni, szerveztek élményfestést, de gyöngyfűzésre is gyorsan beteltek a helyek. Szintén népszerűnek bizonyultak a stressz- és konfliktuskezelő tréningek – mondta el érdeklődésünkre Rőfi Mónika, a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője. Az egészségügyi mérések között is akadtak újdonságok: a bőrgyógyászati, dietetikai szűrések mellett ugyanis ultrahangos és szemészeti vizsgálat is várta az egyetemi polgárokat.

Jó értelemben vett feltűnést keltettek a tűzoltók és a honvédség is, a BTR páncélozott csapatszállító különösen vonzotta a kíváncsiskodókat. A rendőrség is kínált izgalmas feladatokat a felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Szintén először települt ki a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja. Az egyetemi szolgáltatók sem hiányoztak: ezúttal a UD Hotels mutatkozott be. Akciókból sem volt hiány a UD Shopban, vagyis az ajándékboltban, az UniFit Fitness & Gym Centerben is kedvezménnyel lehetett bérletet váltani Unipass kártyával. Aki akart, falat mászhatott, de az edukációra vágyók sem panaszkodhattak: a gyerekek rolleres KRESZ-pályán tehették próbára tudásukat. A felnőtteknek a borok világában való elmélyülést a borkóstoló mellett előadás is segítette. A főzésben résztvevőket pedig Ó Nagy Ferenc, az FM90 Campus Rádió műsorvezetője szórakoztatta.

A főzőverseny eredményhirdetése előtt Bács Zoltán rektor és Borné Lampert Andrea kancellár köszöntötte a résztvevőket. Bács Zoltán rektor szerint azért is különleges a Debreceni Egyetem, mert a közösség tagjai figyelnek egymásra.

– A szabadidős, kulturális és sportrendezvények lehetőséget adnak a találkozásokra azoknak, akik teljesen más munkaterületen, a város különböző részein végzik a munkájukat. Azért jövök el én is minden évben, hogy találkozzak a dolgozókkal, és beszélgessünk arról is, amire máskor nincs idő. Bár nem minden munkavállaló tud részt venni az eseményen – hiszen az egyetem, az egészségügyi ellátás működik a Dolgozói DErbi napján is –, a rendezvény évről évre bizonyítja, hogy igény van rá. Külön öröm, hogy sokan a gyerekeikkel érkeznek, vagyis a rendezvény egyben családi nap is – mutatott rá a rektor.

Borné Lampert Andrea kancellár arról beszélt: jó érzés számára látni, hogy évről évre nagy érdeklődés övezi a DErbit.

– A Debreceni Egyetemen jelenleg 12 100-an dolgoznak. Ezért fontos, hogy ennek a nagy közösségnek lehetősége legyen személyes találkozásra, a személyes és szervezeti egységek közötti kapcsolat kiépítésére, erősítésére. A rendezvény programjai a szórakoztatás mellett a csapatépítést is szolgálják – emelte ki érdeklődésünkre.

Az elmaradhatatlan főzőversenyt lecsó, slambuc, babgulyás és pörkölt kategóriákban hirdették meg – utóbbi bizonyult a legnépszerűbbnek. Az elkészült ételeket Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem megbízott ágazati fejlesztésekért felelős rektorhelyettese; a televíziós főzőműsorokból is ismert Bernáth József kreatív séf; Nagy Imre, a Nagyerdei Étterem séfje és Varga Mónika, a Debreceni Lovasakadémia Közhasznú Nonprofit kft. ügyvezető igazgatója bírálta el.

A zsűri szerint a legjobb slambucot a Fizkém csapata, a legfinomabb lecsót az ÉTEK készítette. Babgulyás kategóriában az Abrakababra, a pörköltek között a Bográcsboszik győzedelmeskedtek. A zsűri különdíját a Fogtündérek kapták.

A kellemes, nyár eleji időben tartott rendezvény azonban nem ért véget az ebéddel. A kisebbeket délután a Buborék Gyerekzenekar szórakoztatta, a nap zárásaként pedig Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar adott koncertet a Víztoronyban.

Átadták továbbá a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramjának díjait is. A jövő évi DErbi jubileumi rendezvény lehet, hiszen tizedik alkalommal tarthatják meg, várhatón ismét június elején.

 

Sajtóközpont - szzsl