Jogász doktoranduszok mutatkoztak be
Tanúvédelem a 21. században, távtárgyalások a YouTube-on, gyermekjogok és javítóintézeti valóság – egyebek mellett ilyen kutatási témák kerültek napirendre a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a DE Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola közös Doktorandusz Konferenciáján. A pénteki rendezvényen az ország nyolc jogi doktori iskolájának doktoranduszai és doktorjelöltjei mutatták be eredményeiket.
A Debreceni Egyetem (DE) Állam- és Jogtudományi Karának (ÁJK) otthont adó Kassai úti campuson rendezett, nagy hagyományokkal bíró Doktorandusz Konferencián 76 hallgató 13 szekcióban, 10 perces időkeretben ismertette joggal kapcsolatos kutatási eredményeit. Tizenheten angolul adtak elő. A résztvevők a DE ÁJK-ról, a Miskolci Egyetemről, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről, a Károli Gáspár Református Egyetemről, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, a Széchenyi István Egyetemről és a Szegedi Tudományegyetemről érkeztek.
Egyebek mellett olyan témák kerültek napirendre, mint tanúvédelem a 21. században, távtárgyalások a YouTube-on, gyermekjogok és javítóintézeti valóság, emberkereskedelem és modern rabszolgaság a globális ellátási láncokban, valamint a mesterséges intelligencia szerepe a bűnmegelőzésben.
A zsűriket a jogászi hivatásrendek képviselői és oktatók alkották, akik ha kellett, szakmai segítséget is adtak az előadóknak kutatásuk folytatásához. A szekciótitkárok szerepét harmad- és negyedéves jogászhallgatók vállalták magukra.
A szekcióüléseket megelőző plenáris tanácskozásra érkezőket elsőként Szabadfalvi József, a Marton Géza Állam- és Jogtudományok Doktori iskola vezetője köszöntötte, aki elmondta: a 21. Debreceni Doktorandusz Konferencia résztvevőinek száma kiemelkedő a korábbi évekhez képest.
Szikora Veronika, a DE ÁJK dékánja hangsúlyozta, hogy a rendezvényen a jövő tudós generációjának képviselői vesznek részt.
- Ez a program nemcsak arra alkalmas, hogy az előadók megosszák a tudománnyal kapcsolatos gondolataikat, eredményeiket, hanem arra is, hogy szakmai, baráti kapcsolatokat alakítsanak ki egymással – emelte ki Szikora Veronika.
A nyitóelőadást Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora tartotta Gondolatok az emberek közti egyenlőségről címmel.
Sajtóközpont – OCs