Végzős hallgatóit köszöntötte a Gazdaságtudományi Kar

A 2025/2026-os tanév tavaszi félévében a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán több mint ötszázötvenen tettek eleget a diplomaszerzés feltételeinek, okleveleiket pénteken vették át az egyetem Főépületének Díszudvarán. Az ünnepi tanácsülésen Fenyves Veronika dékán bejelentette: újabb mesterszakkal bővül a kar képzési portfóliója.

- A Debreceni Egyetem mindig büszke volt történelmi örökségére, amely egész identitását határozza meg. Önképünk szerves része a folyamatos fejlődés, amely egyfelől a képzési kínálatok színesítését, másfelől pedig a karon aktív, elismert szakemberek körének bővítését jelenti. 2025 őszén kezdte meg tanulmányait a Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskolában az első üzleti doktori, azaz DBA-évfolyam. A vállalati együttműködések széles köre teszi lehetővé azon szakmai kapcsolatok fenntartását, amelyek eredménye képzéseink gyakorlati színvonalának erősítése is – mondta ünnepi köszöntőbeszédében Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja. 

A kari vezető az ünnepi tanácsülésen bejelentette: a folyamatosan változó munkaerőpiaci igényekre reagálva a Gazdaságtudományi Kar elindítja a lean és működési kiválósági menedzser mesterképzést. Emellett olyan kurzusok indítását tervezik, amelyek szakközgazdászi képzési rendszerben foglalkoznak a mesterséges intelligencia üzleti és pénzügyi alkalmazási lehetőségeivel.

- Oktatóink képzésük során arra törekedtek, hogy ne csak szaktudást adjanak át önöknek, hanem a kompetenciáikat is fejlesszék. Így a munkaerőpiac által elvárt újabb és újabb szakismereteket akár önállóan is meg tudják majd szerezni a jövőben. Együtt tettük le tudásuk alapjait, amelyre munkahelyi vezetőikkel közösen együtt építhetik fel majd különleges szaktudásukat – zárta gondolatait Fenyves Veronika.

A 2025/2026-os tanév tavaszi félévében a Gazdaságtudományi Kar záróvizsga bizottságai előtt felsőoktatási szakképzésben 72, alapképzésben 275, mesterképzésben 281, míg szakirányú továbbképzésben 52 hallgató tett eleget az előírt záróvizsga-követelményeknek. A hallgatók eskütétele előtt kitüntetéseket adtak át. 

A Debreceni Egyetem Rektora és Szenátusa a Gazdaságtudományi Kar Tanácsának javaslata alapján az egyetemen több évtizeden át végzett kiemelkedő oktatói-kutatói munkássága, iskolateremtő tevékenysége, oktatásszervezői munkássága, hazai és nemzetközi szakmai tekintélye, széles körű közéleti szerepvállalása elismeréseként Professor Emeritus kitüntető címet adományozott Nábrádi András Béla egyetemi tanárnak.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Címzetes Egyetemi Tanára címet kapott Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója. Egyetemi Docensi Címet vehetett át Boruzs Klára, az Egészségügyi Gazdasági és Menedzsment Intézet adjunktusa és Tömöri Gergő, a Számviteli és Pénzügyi Intézet, Kontrolling nem önálló Tanszék adjunktusa.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának küldöttgyűlése által alapított Pro Auditoribus Universitatis Debreceniensis Díjban részesült Pető Károly, a Vidékfejlesztési és Funkcionális Gazdálkodási Intézet igazgatója, korábbi általános rektorhelyettes.

A Debreceni Egyetem Rektorának Elismerő Oklevelét vette át Karácsony KristófBurkovics Kata Virág közgazdász és Szatmári Péter, a DEHÖK elnökhelyettese. 

A Hallgatói Önkormányzat Elnökségének Elismerő Oklevelét kapta Farkas Fanni és Bodó Vanda, továbbá a Hallgatói Önkormányzat Elnökének és Alelnökének Elismerő Oklevelét Bodogán Mátyás és Afghan Syeda Ghania Firdous.  

A Debreceni Egyetem Kiváló Hallgatója címet Nagy Károly Mihály kapta.  

Pro Facultate Díjban részesült Nábrádi András Béla, a Gazdálkodástudományi Intézet egyetemi tanára. A Dr. Kozma András Díjat vehette át Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar Számviteli és Pénzügyi intézet egyetemi tanára, a Dr. Kádár Béla Díjat pedig Kovács Krisztián, az Agrárökonómia Tanszék adjunktusa kapta.

A kar a Pro Educatione Oeconomicae Díjat adományozta Vincze Szilvia, a Kancellária Webportál-, Alkalmazásfejlesztés és VIR Központ igazgatójának, a HIS Kompetencia Központ vezetőjének, valamint Pfau Christa Sárának, a Sportgazdasági és Menedzsment intézet egyetemi docensének.

Pro Meritis Interfacultatis Díjat vehetett át a JABIL Circuit Magyarország Szerződéses Gyártó Kft., Móré Marianna, az Egészségtudományi Kar dékánja, Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja, Kiss Miklós ügyvéd és   
Kőrösi László, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója.

A Gazdaságtudományi Kar Kiváló Dolgozója Kitüntetést Majorik TündeMunkácsy Szilvia Bernadett és Komócsin Gergő kapta, a GTK Tanulmányi és Oktatási Osztály ügyvivői, valamint Zemán Marianna, a Gazdasági Szaknyelvi Kommunikációs Központ ügyvivő-szakértője.

A Gazdaságtudományi Karért Elismerő Oklevélben részesült Páricsiné Dajka Ildikó, a Debreceni Egyetem HR-igazgatója, Szabó Attila Péter, az Egészségtudományi Kar Epidemiológiai Tanszék főiskolai docense, a DE Szolnok Campusának igazgatója, valamint Gargya Katalin, a Nemzetközi Kapcsolatok Központ ügyvivő-szakértője, Erasmus-koordinátora.

A Dr. Felföldi János Díjat idén Sarkadi Barnabás ellátásilánc-menedzsment mesterszakon végzett okleveles ellátásilánc menedzser kapta.

Dékáni Elismerő Oklevélben részesült: Buglyó-Nyakas Erzsébet Tünde, a Vidékfejlesztési és Funkcionális Gazdálkodási Intézet Logisztikai Menedzsment nem önálló Tanszék tanársegédje, Gáspár Andrea, a Mikro-és Makroökonómia nem önálló Tanszék adjunktusa, Pozsonyi Katalin Éva, Nagyné Bodnár KláraSuhaji Ágnes Réka és Vajdics Eszter Júlia, a Gazdasági és Szaknyelvi Kommunikációs Központ nyelvtanárai, Balsa-Budai Nikolett, a Kereskedelem Tanszék adjunktusa, Czine Péter, a Társadalomtudományi Koordinációs Kutatóközpont adjunktusa, valamint Olvasztó Zsófia, az Emberi Erőforrás Menedzsment Tanszék tanársegéde.

A Gazdaságtudományi Kar Pro Facultate Juventutis Díjat adományozott Gulyás Dávid János okleveles ESG-szakember és okleveles közgazdász és Pintye Lili Mirella okleveles közgazdásznak.

Az Év Oktatója Díjban részesült az év legjobb gyakorlatainak vezetéséért magyar nyelvű képzésben Sipos Dóra Fruzsina, a Kvantitatív Módszertani Tanszék adjunktusa és Panta Andrea Boglárka, a tanszék mestertanára, az év legjobb gyakorlatainak vezetéséért magyar nyelvű mesterképzésben Lázár Tímea, a Gazdasági Szaknyelvi Kommunikációs Központ nyelvtanára és Véghné Madarasi Veronika,  a Vezetéstudományi Tanszék tanársegéde, valamint az év legjobb előadásainak tartásáért idegen nyelvű képzésben Kun András, az Emberi Erőforrás Menedzsment nem önálló Tanszék egyetemi tanára, emellett az év legjobb előadásainak tartásáért magyar nyelvű alapképzésben Bakosné Kiss Virág Ágnes, a Marketing Tanszék adjunktusa és az év legjobb előadásainak tartásáért magyar nyelvű mesterképzésben Márkus Ádám, a Világgazdasági és Nemzetközi Üzleti Tanszék adjunktusa.

A Gazdaságtudományi Kar Kiváló Sportolója Oklevelét idén Hetényi Zoltán okleveles sportközgazdász, válogatott jégkorongozó, Zöldi Aliz okleveles sportközgazdász, a DEAC teniszezője, Iván Zsombor Álmos okleveles sportközgazdász, atléta, valamint Tőzsér Dávid közgazdász, a DVSE saját nevelésű játékosa kapta. 

A Gazdaságtudományi Kar Kiváló Alumnusa Díjat vehette át Novák Géza, a Központi Statisztikai Hivatal főigazgatója és Szabó Ákos, a Tranzit-Ker Zrt. vezérigazgatója. A Gazdaságtudományi Kar Kiváló Alumnája Díjat pedig Tikász Ildikó Edit, az Agrárgazdasági és Információs Rendszerek Igazgatóságának igazgatóhelyettese, tudományos tanácsadója kapta.

A Gazdaságtudományi Kar Kiváló Gyakorlóhelye Díjat a Debreceni Sportcentrum Köszhasznú Nonprofit Kft. és a Harro Höfliger Hungary Kft. kapta. 

A diplomaosztón vette át megbízólevelét Vida Viktória egyetemi docens, a Vállalatgazdaságtani nem önálló Tanszék új tanszékvezetője és Bittner Beáta egyetemi docens, a vállalkozásfejlesztés mesterképzési szak szakvezetője, emellett egyetemi docensi kinevezést kapott Földi Kata, a Kereskedelem Tanszék főiskolai docense és Vargáné Csobán Katalin, a Turizmus és Vendéglátásmenedzsment Tanszék adjunktusa, aki egyben megkapta tanszékvezetői kinevezését is.   

Az ünnepségen a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Program elismerő oklevelével huszonnégy, az Ihrig Károly Szakkollégium Emléklapjával tizenhárom hallgató tevékenységét ismerték el, míg a Magyar Közgazdasági Társaság Debreceni Ifjúsági Bizottsága Emléklapjait nyolcan vehették át.