Megadta a kezdőlökést a Campusnak a DEKI'S koncertje
A Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének különleges formációja, a DEKI'S nyitotta a Campus Fesztivál Metal-Sheet Nagyszínpadának programját szerdán. Az együttes fiatal, tehetséges tagjai szó szerint slágeresőt zúdítottak a közönségre, többek között Abba, Bruno Mars és Pharell Williams dalaival hangolták a fesztiválozókat a nyitónap további koncertjeire.
A DEKI'S a fellépésével igazolta, miért is volt jó döntés a DE Könnyűzenei Intézetének formációjával indítani a koncertprogramot. Az egyetemi rendezvények gyakori fellépőjének lendületes és kiváló összhangot sugárzó produkciója sok fesztiválozó kedvét meghozta ahhoz, hogy már 17 órától átmozgassa magát és bemelegítse a hangszálait.
A kilenctagú zenekar legfőbb erejét az adja, hogy a folyamatosan cserélődő csapat hallgatókból áll. Így számukra is kiváló lehetőség volt a fellépés a bizonyításra és természetesen arra, hogy a Campus Fesztivál legnagyobb színpadán mutathatták meg a tudásukat.
A csapat jól összeválogatott slágergyűjteménnyel állt a közönség elé, többek között az Abbától, Pharell Williams-től, a Wellhellótól vagy éppen Bruno Marstól játszottak slágereket.
A koncertről készült és az alábbiakban elérhető fotógaléria révén újraélhetők a buli leglátványosabb pillanatai.
Sajtóközpont - BZ