A jövő munkavállalója akadémiai és vállalkozói szemmel

A felsőoktatás egy módszertani fordulat közepén tart. A technológiai fejlődés üteme és a mesterséges intelligencia térnyerése arra ösztönzi, kényszeríti az oktatás szereplőit, hogy újragondolják eddigi módszereiket – hangzott el az első DBSC Business Services Forum-on.

A rendezvényen Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora hangsúlyozta: bár a képzési struktúra finomhangolása az egyetemi struktúra miatt hosszabb folyamat, az intézmény vállalati partnerhálózatával közösen képes hatékonyan reagálni a régió gazdasági változásaira.

Kőfalusi Eszter, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára Új kompetenciák, új képzések – hogyan reagálhat gyorsabban a felsőoktatás? című előadásában a változó üzleti és munkaerőpiaci kompetenciaigényekre, valamint a felsőoktatási képzések megújításának szakpolitikai lehetőségeire helyezte a hangsúlyt. Előadásának középpontjában a képzési és kimeneti követelmények, valamint az Elvárt Tanulányi Eredmények közötti különbségek és a szabályozás lehetséges fejlődési irányai álltak. Bemutatta, hogyan válhat a felsőoktatási képzések tartalmi megújítása rugalmasabbá, és miként lehet a képzési követelményeket a gyorsan változó gazdasági, technológiai és munkaerőpiaci elvárásokhoz hatékonyabban igazítani. 

- A Debreceni Egyetemnek mint meghatározó regionális társadalmi és gazdaságszervező erőnek, számtalan szektor igényeit kell figyelemmel követnie. A felsőoktatás szerkezete és a képzési folyamatok hosszabb fejlődési lépései miatt azonban egyik évről a másikra nem képes radikális fordulatokra vagy azonnali teljes átalakulásra. Intézményünknek jelenleg mintegy háromezerötszáz vállalattal van szerződése. Ez a partneri rendszer stabil alapot biztosít számunkra, amelyre támaszkodva – a karok és az ipari partnerek szoros együttműködésével – képesek vagyunk lekövetni a régió gazdasági változásait, folyamatait. Bár a képzési struktúra finomhangolása időt igényel, a vállalati szektorral közösen kialakított specializációk garantálják, hogy a Debreceni Egyetem hosszú távon is a magas hozzáadott értékű munkahelyek legfőbb humánerőforrás-bázisa maradjon és legyen a jövőben is – mondta Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a fórumon tartott előadásában.

A rendezvény Mit vár a munka világa az oktatástól? elnevezésű kerekasztal-beszélgetésén Kőfalusi Eszter, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára a vállalatok és felsőoktatási intézmények valódi együttműködésének fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta: a felsőoktatási standardok között meghatározó elem a vállalati kapcsolatok bevonása az intézményi működésbe, azonban ezek gyakorlati megvalósítása és a tantervbe való beépülése sajnos gyakran elakad. A magyar oktatásnak kompetenciákat és attitűdöket erősítő keretrendszerre van szüksége.

- A szolgáltató szektor ma már nem generalistákat vagy nyelveket beszélő bölcsészeket keres, hanem magas hozzáadott értékű és speciális technológiai szaktudással, niche skillekkel rendelkező munkavállalókat – jelentette ki Fazekas Máté. A BT kommunikációs és vállalati kapcsolatokért felelős vezetője szerint ma egy tisztán bölcsész végzettségű jelentkező nagyon nehéz helyzetben van a munkaerőpiacon. 

Bács Zoltán emlékeztetett: a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara meghatározó szerepet tölt be már 2008 óta és tölt be ma is a Debrecenbe betelepülő nemzetközi vállalatok munkavállalói képzéseben. Az egyetem rektora szerint azonban a mai oktatási rendszert alapfeltétel-hiány és számtalan fejlesztési lehetőség jellemzi. Mint mondta: a DE-en hétezer hátrányos helyzetű településről érkező hallgató tanul és komoly problémát jelent a fiatalok alapvető kompetenciáinak hiánya, amely megnehezíti az úgynevezett „fekete öves” képzést.

Kállai Imre, a Diehl Aviation Hungary mérnökség vezetője úgy véli: az oktatási intézményektől nem elvárható, hogy vállalatspecifikus ismeretekkel ruházza fel a leendő munkavállalókat, alapvető készségekkel azonban igen.

- A kritikus, komplex gondolkodásmód, csapatmunka és együttműködés mind alapkompetencia. A nyelvismeret az AI elterjedését követően is szükséges, a fejlődés utáni vágy, a szakmai alázat pedig elvárt attitűd a vállalatoknál – sorolta Kállai Imre. 

A DBSC Business Services Forum másik kerekasztal-beszélgetésének központi témája a jövő munkavállalója volt. Fenyves Veronika, a Debreceni Egyetem oktatási elnöke az elméleti alapok fontosságát hangsúlyozta. Arra a felvetésre, miszerint már nincs szükség „papírra”, diplomára a sikerhez, úgy fogalmazott: a diploma nélkülözhetetlen a megfelelő szintű munkához.

- A diploma biztosítja azt a szakmai, elméleti tudást, az összefüggésekben gondolkodást, a rendszerek ismeretét, a problémamegoldó készségeket, az együttműködést és az önálló munkavégzést, ami elengedhetetlen a minőségi munkához. Elméleti alapok nélkül a munkavállaló például nem fogja látni azt sem, hogy az AI által generált válaszok validak-e. Én nem állítanám szembe egymással a diplomát, a kompetenciákat és a gyakorlati tapasztalatot, mert nem egymás versenytársai, véleményem szerint a jövőben ezek együttesen fogják meghatározni egy munkavállaló értékét – hangsúlyozta az oktatási elnök. 

Szabó Zsófia, a Transcosmos Information Systems Ltd. európai HR igazgatója úgy látja: az AI korában az alapvető emberi értékek, mint az udvariasság, tisztelet, alázat és a morál lesznek a legnagyobb értékek, amelyek megkülönböztetnek a gépektől. Globális kihívásnak nevezte a figyelemhiányt, amely véleménye szerint nem generációs, hanem civilizációs probléma. A jövő generációjának meg kell tanulnia elviselni a kudarcokat, és képesnek kell lennie a rugalmas újrakezdésre. 

- Az IT szektorban a jövő már jelen van. A technológiai robbanás miatt a 2-3 hónappal ezelőtti jó gyakorlatok ma már elavultak. A jövő kiszámíthatatlan, éppen ezért a szakmai skillek helyett az emberi alapokra, a kommunikációra, a becsületre, az agilitásra kell fókuszálni. Szülőként el kell engedni a „helikopter-szülőséget” és a mikromenedzselést, hagyni kell a gyereket aktívan kísérletezni a passzív TikTok-pörgetés helyett – mutatott rá Zajdó Csaba, az Optimonk alapítója. 

Nagy Csaba, az OMIKRON ügyvezető igazgatója hozzátette: a fiataloknak már a diploma megszerzése után, 22-23 évesen felelősséget kellene tudniuk vállalni a munkahelyeken. A jövő munkavállalói számára a kérdezőképességet és a folyamatos alkalmazkodást nevezte a legfontosabb szakmai túlélőeszközöknek. 

A kerekasztal-beszélgetések résztvevői egyetértettek abban, hogy a következő évek kihívásaira – mint a technológiai fejlődés vagy a mesterséges intelligencia térhódítása – nem a lexikális tudás, hanem a kiemelkedő alkalmazkodóképesség, a kíváncsiság és a folyamatos tanulás a megoldás. Az igazi versenyelőnyt a munkaerőpiacon pedig a felelősségvállalás, a reziliencia és a magas szintű érzelmi intelligencia jelentik majd. 

A DBSC kerekasztal 2018-ban jött létre nyolc Debrecenben működő multinacionális vállalat együttműködésével a helyi üzleti szolgáltató szektor erősítése céljából. A vállalati összefogás először szervezte meg a munkaerőpiac változásairól és a vállalatok közötti együttműködésekről szóló konferenciáját.