Óriási az érdeklődés az idei fesztivál iránt (is), elővételben már több jegy és bérlet fogyott, mint tavaly – már csak egy hét és kezdődik a régió legizgalmasabb nyári eseménye.
A DEAC férfi elsőosztályú kosárlabdacsapata két év után bejutott a bajnokság rájátszásába a 2022/23-as szezonban. Mandics tanítványai a hullámzó szezon után januártól javuló játéko...
Június 29-én befejeződött a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa és a Kozma Mihály Futsal Kupa tavaszi szezonja. Nagyszerű döntőkön vagyunk túl, hiszen történt címvédés, illetve...
Végre beköszöntött az igazi nyár, előkerültek a szekrényekből a nyári ruhák és szandálok, sőt, a fürdőruhák is, hiszen sorra nyitnak a strandok országszerte. Megnyitotta kapuit az...
A DESzínház nagy fába vágta a fejszéjét, mikor vállalta a kitüntető partnerséget a Magyar Szín-Játékos Szövetség mellett egy ritkán látott léptékű színházi találkozó megszervezésér...
A strandokon használatos női viselet után elnevezett zenekar idén ünnepli fennállásának negyvenedik évét. Ez alkalomból bejárják az országot és szombaton a víztorony szabadtéri szí...
A Debrecziner Gourmet Fesztivál 7. alkalommal várja a finom fogások szerelmeseit Debrecen zöld szívében, a Nagyerdei Parkban, ez alkalommal június 16-18. között a MASTERGOOD támoga...
Szombaton, június 17-én elektronikus zenei ünnepet rendeznek a Malterben. A már korábban lapunkban is bemutatkozott Base Gang és az 5,63 olyan zenei koktélt kínál a debreceni közön...
Bajnoki címet nyert a DEAC Kosárlabda Akadémia U20-as csapata, melynek köszönhetően tizenkilenc év után ért fel újra debreceni utánpótlás kosárlabdacsapat a csúcsra. Az akadémián u...
Idén is megrendezték a régió legnagyobb járműipari seregszemléjét a Nagyerdőn. A Debrecen Drive ezúttal is ezreket vonzott a Nagyerdei Stadion környékére, hogy bemutassa: hová is t...
Hogyan búcsúztak az egyetemtől a sárguló hallgatók, miket lehetett megkóstolni az International Food Day-en, milyen matuzsálemek és sportautók sorakoztak fel a Debrecen Drive autói...
A tavalyi évhez hasonlóan idén is nagy népszerűségnek örvendett a DEAC Családi Napja, amelynek május 6-án a Dóczy József utcai sportcampus adott otthont.
A 2022/23-as tanévben sem maradt el a tavaszi szemeszter egyik legnagyobb szabású rendezvénye, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi (GTK) valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudom...
A DUE Médiahálózat tavalyi Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán lapunk az Év diáklapja kategóriában második helyezést ért el. Azóta több változás is történt, online térbe költöztünk...
Azok számára, akik értetlenül állnak a cím előtt, máris elmondjuk, mire utalunk. Amikor még volt sorkatonai szolgálat Magyarországon, az idejüket kényszerűen benn töltő fiatalok al...