Üröm is vegyült a felcsúti 3-1-es győzelem kapcsán érzett örömbe, hiszen a mérkőzésen egy blokkolás után megsérült Lang Ádám. Kiváló, 70-szeres válogatott védőnket azóta orvosi stá...
Marco Rossi szövetségi kapitány kedden kihirdette a magyar válogatott Georgia és Észak-Írország elleni Nemzetek Ligája mérkőzésekre készülő keretét. A keretbe – első ízben – meghív...
Az elmúlt hetekben a DEAC kosárlabdacsapatának több játékosa is kisebb sérüléssel bajlódott, így Kovács Márk nem mindenkire számíthatott a legutóbbi mérkőzéseken. A rehabilitációró...
A felnőtt női röplabda NBII felsőházában a DSZC-Eötvös DSE november első napján Szolnokra látogatott.
Az MLSZ az M4 Sporttal karöltve rendszeresen megválasztja a bajnokság egy adott szakaszának legjobbjait.
Sorozatban hatodik győzelmét könyvelhette el az Erste Ligában a DEAC, Vaszjunyin Artyom tanítványai 6-2-re nyertek a Háromszéki Ágyúsok csapata ellen vasárnap.
A Debreceni Egyetem alakulata az első és a második szettben is nagy csatában maradt alul.
Tóth Ede 1874-ben egy színházi pályázatra írta meg A falu rossza című népszínművét, amit azóta is előszeretettel játszanak nálunk
A Debreceni Egyetem alakulata ugyan a harmadik szettet elbukta, ám a kisiklásra magabiztos játszmagyőzelemmel reagált.
Idegenben folytatta szereplését a DVSC Skyline kézilabda együttese.
Alaposan megizzadt a három pontért Tiszaújvároson a DEAC labdarúgócsapata, végül Bökönyi hajrában fejelt gólja döntött.
Olyat tett a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata, mely az idényben még senkinek sem sikerült az Erste Ligában, bezsebelte a három pontot a Corosa Brasov ellen.
A szerdai, csepeli kupamérkőzés után a bajnokságban igazi rangadó vár a DVSC-re, hiszen november elsején, vasárnap 13.30-kor Felcsúton a listavezető Puskás Akadémia ellen lép pályá...
Ahhoz a Tiszaújvároshoz látogatnak a fekete-fehérek, melyet az előző szezonban még Kondás Elemér irányított.
Lelkes szurkolóserege előtt aratott csodás győzelmet a DEAC jégkorongcsapata, mely 2-1-re verte a Gyergyót.