A Debreceni Egyetem alakulata bizakodva várhatja a következő összecsapását, hiszen a mostani szezonban kétszer is két vállra fektette a lila-fehéreket.
Mándi Norbert vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata akkor érhet el jó eredményt, ha megfelelően sáfárkodik a lehetőségeivel.
A Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata a Falcót látja vendégül a bajnokságban. Itthon játszanak a női röplabdázók is, a többi csapatunk idegenbe utazik.
Kuszkó Zsolt szerint a Debreceni Egyetem alakulata a mostani szezonban több szép győzelmet is aratott már.
A DVSC szerződtette Demjén Patrikot. A 27 éves, esztergomi születésű, MTK-nevelésű kapus Magyar Kupa-győztes, többször volt válogatott kerettag, rendszeresen szerepelt a korosztály...
Hosszabbításban, 5-4-re nyertük meg az UTE elleni összecsapást, a sikernek hála csapatunk pályaelőnnyel indulhat neki az Erste Liga negyeddöntőjének, valamint az OB I-ben kiemeltké...
Szombaton 18 órától a Falco Vulcano Energia KC Szombathely együttesét fogadja a DEAC az első osztályú kosárlabda bajnokság 18. fordulójában. Pethő Ákos alakulata az ötödik, míg a v...
Január 23-án Kanazawa Nobuaki Kancho 8. danos mester, a Shotokan Karate-Do International Federation (SKIF) világszövetség vezetője tartott edzőtábort a szarvasi Dél-Alföldi Regioná...
Czégény Zsuzsa többek között annak is örült, hogy a Debreceni Egyetem kapuja érintetlen maradt a hétvégi összecsapáson.
Sok a sérült, ennek ellenére védőnk bizakodó, mint mondta, mindig megvannak a lehetőségeik, csak ki kell tudniuk használni azokat.
A Legeredményesebb Ifjúsági Díjugrató-díj a DEAC lovasához került.
Semmi meglepő nem történt vasárnap délután Dániában női kézilabda fronton.
Vasárnap indította a nagy menetelését a DVSC labdarúgócsapata.
A 2025/2026. évi női röplabda NBII alsóházának alapszakaszában a DSZC-Eötvös DSE hat szettveszteség nélküli győzelemmel és mindössze egy rövidített játszmában elszenvedett vereség...
Tizenöt pontos győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata a tartalékos Zalaegerszeg ellen hazai pályán. Pethő Ákos alakulata sokáig nem találta a ritmust a szokatlan szerkezetben j...