A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta a világbajnokságon közreműködő játékvezetők, asszisztensek és VAR bírók névsorát.
Váratlan bejelentést tett a DEAC csapatkapitánya, aki 35 évesen úgy döntött, szögre akasztja a korcsolyát. Mint elmondta, a klubtól nem szakad el, új kihívások várnak rá.
A Debreceni Egyetem NB-III-as labdarúgócsapata a Sényő otthonában lép pályára vasárnap délután.
A Debreceni Egyetem labdarúgói a Sényő otthonában vendégszerepelnek vasárnap, és ugyanezen a napon a kézilabdázók Balatonfüreden lépnek pályára. Férfi futsalosaink hétfőn Veszprémb...
Újabb két ponttal gazdagodott Mándi Norbert együttese.
Kerekesszékes klasszisunkat a legjobb négy között a legutóbbi paralimpiai bajnok állította meg.
Duplafordulóval folytatódott az ultimate frizbi nemzeti bajnokság, a Well Travel Liga. A Győr mellett lejátszott két mérkőzésből az egyetemi csapat egyet megnyert, egyet elveszítet...
A Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapatának a Szombathely elleni vereség után már kevés esélye maradt a rájátszásba jutásra.
Sem a rendes játékidőben, sem a ráadásban nem született döntés, így büntetőpárbajban született meg a döntés. Az idegek harcát végül a Frankfurt nyerte és a német játékosok emelhett...
Mozgalmas év áll a DVSC ifjú tehetsége, Baráth Péter mögött. A 20 esztendős labdarúgó első teljes NB I-es szezonjában alapemberré vált, stabil tagja volt az U21-es válogatottnak, m...
Az elmúlt egy hónapban sajnos nem számíthatott a DVSC szakmai stábja Poór Patrikra, akit lágyéki sportsérvvel műtött meg dr. Dede Kristóf kedden délután a fővárosban.
Elhagyja a DVSC-t Ugrai Roland, aki 2021 márciusában került a cívisvárosba. A 29 esztendős játékos nehéz periódusban érkezett a Lokihoz, melynek színeiben 36 mérkőzésen 13 gólt sze...
Itthon és külföldön is rangos versenyeken vettek részt a Debreceni Egyetem díjugratói.
A Debreceni Egyetem alakulata fordulatos meccsen kaparintotta meg a három pontot.
Azok, akik nyomon követik a hazai labdarúgás eseményeit, főképp a második vonalét, jól tudják, milyen esemény borzolta a kedélyeket az NB-II 31. fordulóját követően. A DVTK vezetős...