Sok volt az Olaj, és a tűz is hiányzott

Azt sejteni lehetett, hogy Szolnokon nem a DEAC férfi kosarasai esélyesek szombaton este, a hazai bajnokság fordulójában.

De azt senki sem gondolta, hogy már az első félidőben megalázó gálát mutatnak be a Tisza-partiak.
Az őszi, debreceni találkozón is parádézott a tavalyi bajnok, de most még rá is tett egy lapáttal. Vagy egy kannával, ha a kifejezés jobban illik a névhez. Hiába van manapság olajválság,  az ellenfél fittyet hányt a szorosnak, és úgy hajózott át az egyetemisták védelmén, mint üres tanker béke idején.
 
Húsz perc is kevés volt ahhoz, hogy a DEAC fogást találjon ellenfelén. Rengeteg eladott labda, rossz védekezés a palánk alatt, és a hazaiak tripla szórása szólásra sem bírta a hajdúságiakat.
 
Szünet után már amolyan minden mindegy alapon gyűrkőztek Osztojicsék, a fiatalok is igyekeztek, de a jelentős zakót így sem tudták elkerülni. A 35 pontos differencia kicsit arcpirító. Lehet-e javítani jövő héten? Lehet, de nem lesz könnyebb. Az Atom, otthon, Pakson esélyesebb, majd utána érkezik a Kaposvár, és az sem sétagalopp.
 
A rájátszás mindezek ellenére meglehet, de a pálya előny tuti bukó.
 
Férfi kosárlabda NBI/A csoport:
NHSZ Szolnok - DEAC: 117-82 (32-17, 32-17, 27-25, 26-23)
 
Legjobb dobók: Molnár 26, Dathard 18, Wojcik 11, illetve Tyus 17, Osztojics 17, Wade 11.
 
W. Gy.