Amikor a meccs elkezdődött, már ismert volt, hogy a legnagyobb rivális, a Cigánd egy négyest gurított a Sényőnek.
Innen indult a harc. Ott motoszkálhatott az egyetemisták fejében a győzni akarás ténye, ami az első félidőben görcsössé tette a lábakat. Ebből adódott, hogy több lehetőségük is volt, mégis a hazaiak félóra elteltével hármat rámoltak be Ratku kapujába. Sokkolólag hatott ez Urbin Péterékre.
Az öltözőben ennek ellenére inkább a nyugtató szavaknak lett foganatja. A második játékrészben mindent egy lapra téve támadott a DEAC. És ennek meg is lett az eredménye. Kelemen, Fekete, és Lénárt találatával húsz perc alatt ledolgozták hátrányukat. Az utolsó negyedóra is debreceni fölénnyel telt, ami azt eredményezte, hogy a 85., illetve a 93. percben még rátettek egy lapáttal, pontosabban két találattal a fiúk, így drámai, és nehéz csatában begyűjtötték a szükséges pontokat. A különbség maradt a riválissal szemben. Ha az utolsó fordulóig hasonlóan menetelnek, különös pikantériája is lehet a dolognak. A harmincadik etapban a kis Loki vizitál majd Cigándon. Még az is előfordulhat, hogy Máté Péterék csikarják ki a rájátszást az egyetemistáknak.
NB III. Északkeleti csoport, 24. forduló:
Gödöllői SK - DEAC: 3-5 (3-0)
W. Gy.