Lelátó a center pálya mentén, elektromos eredményjelző - még nem működött - Tankcsapda bevonuló, telt ház, így minden adott volt, hogy igazi Loki feeling alakuljon ki.
És ennek köszönhetően már a harmadik percben zörgött is a vendégek hálója. A nagyoknál is bevethető Egri szabadrúgása talált utat a kapuba. Az öröm azonban egyetlen percig tartott, mert a Nánás egy gyors kontra után egyenlített. A tavaly még Karcagon kölcsönben játszó nigériai Shedrach aztán hét perc múlva újra vezetést szerzett a Debrecennek. A gyors, energikus csatár talán tudna segíteni Remmel mesternek is a jövőben. Szünetig nem változott az állás.
A második félidőben sem vett vissza az iramból a hajdúsági fiatal társaság. Shedrach büntetőből megszerezte a harmadikat, majd Farkas lőtt, a cerberus tehetetlen volt. Mindeközben, 4-1-es állásnál az ex-lokista Talpalló szépített, a végeredményt azonban Lovas állította be.
A DVSC II. tetszetős játékkal ütötte ki a vármegyebeli vetélytársát, mely teljesítményt az ellenfél edzője is elismert.
NB III. Észak-Keleti csoport, 1. forduló:
DVSC II. - Hajdúnánás: 5-2 (2-1)
DVSC II.: Tuska – Hemann, Vincze T. (Gyenti, 71.), Lénárt Zs., Kiss M., (Szakács, 63.) Kis Gy., Farkas T., Sánta, Egri (Kristóf, 46.), Shedrach (Bernáth B., 86.), Regenyei (Lovas, 63.). Vezetőedző: Joó Zsolt.
Gól: Egri (3.), Shedrach (10., 52.), Farkas T. (56.), Lovas (84.), illetve Pelles (4.), Talpalló (81.)
W. Gy.