Továbbra is őrzi első helyét a DEAC labdarúgócsapata, mely 2–0-s győzelmet aratott Borsodban.
Úgy kellett a három pont a DVSC II-nek, mint kínai selyemnek a mosás utáni öblítés.
Olyan volt a szombat esti Loki focimeccs, mint a jelenlegi járvány: A Diósgyőrnek száj, a Debrecennek örömfájás. Lehetne itt még szóvicceket gyártani: a svédcseppek ártottak a két...
A szünetben még két góllal vezetett a Fehérvár, aztán ritmust váltott a DVSC SCHAEFFLER és tíz perc intenzív játékkal a maga javára fordította a mérkőzést.
22 pontos győzelmet aratott hazai pályán a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. 25. fordulójában az SZTE-Szedeák ellen. Pethő Ákos együttese magabiztos sikerének köszönhető...
Szombaton délután a DSZC-Eötvös DSE NBII-es együttese Újfehértóra látogatott a GLP Nyíregyháza vendégeként.
Nagy érdeklődéssel várt mérkőzés következik a bajnokságban, a DVSC szombaton 19.30 órától a Diósgyőr együttesét fogadja a Nagyerdei Stadionban . A találkozó előtt Nestor El Maestro...
Mándi Norbert vezetőedző úgy véli, a Debreceni Egyetem alakulata egy héttel ezelőtt a megingásai miatt nem tudta borítani a papírformát.
Krajnyák Zsolt úgy véli, hiába bukdácsol a Rubeola ebben az idényben, ennek ellenére sem bízhatja el magát a Debreceni Egyetem alakulata.
A DEAC cheerleaderei a hétvégi versenyen elért eredményüknek köszönhetően képviselhetik hazánkat és a Debreceni Egyetem sportklubjának színeit a ljubljanai kontinensviadalon.
A mai videóban Marosi Zolit kísértük el a DEAC amatőr darts versenyére.
A DVSC szerződtette a 36 éves Shuichi Gondát.
Kétpontos győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 24. fordulójában Kecskeméten. Pethő Ákos alakulata gyenge kezdés után fokozatosan érkezett meg a mérkőz...
Úgy kell a győzelem, mint egy falat kenyér! Mondták ezt az utóbbi napokban debreceni, és kecskeméti kosárlabda berkekben.
Vasárnap a DSZC-Eötvös DSE U15”A” csapata Miskolcra utazott, ahol a másodosztály középszakaszában a házigazda Miskolci Sportiskola és a MATE – Gödöllői Egyetem Atlétikai Klub volt...