Felkészülten várják a füredi rajtot
A DEAC mestere, Kondás Elemér úgy véli, csapata mindent megtett annak érdekében, hogy egy sikeres szezonnak vágjanak neki.
Végéhez ért a nyári felkészülési időszak, hétvégén elrajtol az NB III 2026/27-es pontvadászata. A fekete-fehérek öt héten át készültek az új idényre, mesterük szerint mindenki becsülettel elvégezte a feladatokat és sikerre éhesen veselkednek neki a küzdelmeknek. – Többször napi két edzéssel készültünk, valamint játszottunk négy ellenféllel edzőmeccset. Az első két találkozón a játékosok egy félidőnyi terhelést kaptak, aztán 60 percet, az utolsón pedig 90 percet. Összességében, amit terveztünk, az megvalósítottuk. Nyilván ilyenkor sosem elég az idő, jó lett volna, ha van még egy hetünk, de így is azt mondhatom, hogy készen állunk a rajtra. Van egy-két sérültünk, de remélhetőleg hétvégére felépülnek, ha nem, akkor pedig ott vannak a többiek, azért vagyunk ennyien, hogy tudjuk pótolni a hiányzókat – mondta el Kondás Elemér, aki hozzátette, a keret kialakítása még folyamatban van, lehet még egy-két változás, azon vannak a klubvezetéssel, hogy a lehető legjobb játékosokat tudják leigazolni, akikkel együtt elérhetik a céljaikat. – Mindenkit csak dicsérni tudok, a srácok becsülettel elvégezték a munkát, mindenki szeretne játszani, ami nagyon jó dolog, ezt örömmel látom. Amikor olyan helyen vagyok, ahol pattog a labda, akkor én már jól érzem magam, ez most is így van – fogalmazott a tréner.
Az Északkeleti csoport nyitófordulójában a DEAC idegenbe látogat, Tiszafüreden kezdi meg a szezont Kondás Elemér alakulata vasárnap 17.30-kor. – Ilyenkor nagyon nehéz megmondani, milyen lesz a bajnokság, sok csapat átalakult, néhány fordulónak el kell telnie ahhoz, hogy lássuk, kinek milyen céljai lehetnek. De ez a bajnokság is olyan, hogy itt bárki bárkit meg tud venni, tehát mindenkire fel kell készülni, és minden egyes mérkőzésbe 100 százalékkal kell belemenni ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Természetesen arra törekszünk, hogy jól kezdjük a szezont, nem egyszerű az első mérkőzésünk, Tiszafüredre látogatunk, riválisunk tavaly nagyon jól szerepelt, azonban nekünk csak magunkkal kell foglalkozni. A klub célja évek óta az, hogy fölkerüljön az NB II-be, azon leszünk, hogy ezt meg tudjuk valósítani – osztotta meg Kondás Elemér.
NB III Északkeleti csoport, 1. forduló
Július 26., vasárnap 17.30: Tiszafüredi VSE-DEAC
Lipcsey Elemér Sporttelep