Ebben a cipőben járt a Debrecen egész héten. Két találkozó után veretlen volt a Navarro-gárda, a szurkolók pedig biztosra mentek. Mezőkövesdre. Mert a frissen feljutott Kazincbarcikának, Matyóföld jelenti még sokáig a hazai gyepet.
A borsodiaknál négy ex-debreceni is kezdett. Könyves, Sós, Baranyai, és Kártik ismerősként, barátként üdvözölték Bárányékat. A kezdő sípszóig. Apropó sípszó. A füttyös ember is debütált. Hanyecz Bence először vezetett az első osztályban.
És nem is rosszul. Igaz sok dolga nem akadt. Az első tíz percben kóstolgatták egymást a felek, némi debreceni dominanciával. Aztán a festékesek felbátorodtak, adogattak, egészen a 19. percig. Ekkor labdát szereztek a hajdúságiak, Dzsudzsák passzolt Szécsihez a félpályánál, aki befelé, a jobb lábára cselezett, majd 18 méterről kilőtte a felsőt. Gyollai hálóőr is benne volt némileg, de ez semmit nem von le Szecska érdemeiből.
Innentől visszább rendeződött a DVSC - kicsit érthetetlen módon - veszélyessé vált az ellenfél, Kártiknak helyzete is volt. Már a hosszabbítás perceiben voltak a csapatok, amikor egy barcikai szöglet után a 83-szoros örmény válogatott Haroyan, Batik és Lang között fejjel a hálóba csúsztatott. A két magas debrecenit fejjel átverni eddig nem lehetett. Csak most. Bosszantó döntetlennel vonultak az öltözőbe.
Szünet után élénkebb lett a Loki, bár tiszta ziccerbe nem kerültek. Aztán a 65. percben egy előre ívelt labdára, az ötösön belül egyszerre ugrott Bárány és Gyollai. Utóbbi úgy taglózta le Dodót, mint részeg hentes a kivégzésre váró marhát. Büntető. Dzsudzsák pedig simán berúgta. 1-2.
A hátralévő időben bemutatkozott a Debrecenben Komáromi, Djokic, csere volt még Gordic, és Tercza is.
Az eredmény nem változott, a DVSC 3 meccsből, hét ponttal, e sorok megjelenésekor vezeti a tabellát.
17-én, vasárnap délután jöhet a Nyíregyháza. Feltehetően telt ház előtt. Reméljük a jelen jó rajt egy hosszú sorozat kezdete. A folyt. köv. ezek után kötelező!
Fizz Liga, 4. forduló:
Kazincbarcika - DVSC 1-2 (1-1)
W. Gy.