Innentől az arany a tét

Klasszis kapusunk belülről nem érezte olyan könnyűnek a Jegesmedvék elleni összecsapást, mint ahogy azt az eredmény tükrözi.

Közönségszórakoztató és eredményes játékkal, 7-0-ra nyerte meg a DEAC jégkorongcsapata az OB1-es elődöntőben vívott DVTK elleni párharc harmadik mérkőzését. A debreceniek a 7. percben szereztek vezetést Krutov révén, innen pedig nem volt megállás. Az első és a második harmadot is 2-0-ra hozták a fekete-fehérek, akik az utolsó játékrészben még háromszor betaláltak. Aszkarov három gólt szerzett, Krutov duplázott, valamint Senfeld és Mozer is megzörgette a hálót. Ezzel a sikerrel 3-0-s összesítéssel a Debreceni Egyetem alakulata le is zárta az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot.

– Az első pár percet tekintve talán a mostani volt a legnehezebb a három meccs közül, teljesen beszorultunk az elején, de ahogy a szorításból kiszabadultunk, már jöttek a helyzetek és látszódott, hogy mindez felszabadult játékot hozott magával. Gólokat lőttünk, megvoltak a lehetőségeink, kevés lövésen tartottuk az ellenfelet. A második harmadban jókor jöttek a találatok, próbáltunk nem katasztrofális etapot produkálni, ahogy azt szoktuk sokszor. Utána már csak okosan kellett játszani, szerencsére pont az történt, amit szerettünk volna, biztató volt a produkciónk – értékelt Vaszjunyin Artyom vezetőedző, aki azt is elmondta, milyen döntőt vár. – A következő napokban lesz egy kis időnk regenerálódni is, aztán pedig gőzerővel készülünk a fináléra, akárki is lesz az ellenfél. Az elsődleges célt már elértük, szóval felszabadult döntőt várok.

Akárcsak a párharc második meccsét (2-0), úgy a harmadikat is shutouttal zárta a DEAC klasszis kapusa, Hetényi Zoltán. – Belülről szorosnak érzetem, szerencsére a végén több gólt is tudtunk lőni, de ellenfelünk most sem adta könnyen a győzelmet, rendesen beleálltak a meccsbe. Kemény három ütközeten vagyunk túl, talán a miskolci találkozó volt a vízválasztó. Még nem tudjuk, kit kapunk a döntőbe, de talán nem is ez a lényeg, hanem hogy mindenki odategye magát, csapatként kell extrát nyújtanunk és akkor bármi megtörténhet – fogalmazott rutinos hálóőrünk.

A másik elődöntős páros, a címvédő BJAHC és az UTE összesítésben jelenleg 2-2-re áll, kedden fog kiderülni, kivel mérkőznek meg a debreceni hokisok a fináléban, amely pénteken veszi kezdetét.