Tíz góllal vertük a Budaörsöt
Kicsit nehezen lendült játékba a DVSC SCHAEFFLER, így 40 percig szoros volt a mérkőzés, a végére azonban kijött a két csapat közti valós különbség.
A sérült Jovana Jovovics és Hornyák Dóra ezúttal sem állt Szilágyi Zoltán rendelkezésére, így aztán a kezdő csapatban Szabó Nina szerepelt az irányító poszton. Thorleifsdóttir góljával szereztük meg a vezetést, amit aztán ki sem adtunk a kezünkből egészen a meccs végéig. A Budaörs az első játékrész első felében 2-3 gólos távolságból követte a Lokit, aztán mikor kezdett nyílni az olló, Buday Dániel elővette a hét a hat elleni játékot.
Fogalmazzunk úgy, ezzel is csak részsikereket tudott elérni a vendégek mestere, merthogy a szünetre már öt gól volt a különbség.
A vendégek a második félidőben tovább próbálkoztak a hét a hattal. Eleinte be is jöttek a megoldásaik, így a 38-ik percre felzárkóztak három gólra.
Aztán ahogy a debreceniek védekezése egyre jobban összeállt, jöttek a hibák a vendégektől és az üres kapus gólok tőlünk. Az 43-ik percben már héttel vezettünk. Úgy tűnt, ezzel sikerült elvenni a vendégek kedvét a játéktól, mert öt perccel később már meglett a közte tíz. Ahogy fáradtak a budaörsiek, úgy jöttek a labdaszerzések és abból a gyors indítások, na meg a gólok. A mérkőzés hajrájára nem maradt sok kérdés, mindössze csak annyi, hogy hány góllal nyerünk. Nos, a válasz: tízzel.
DVSC SCHAEFFLER–MOYRA-BUDAÖRS HANDBALL 37–27 (18–13)
Debrecen, 500 néző. V: Hajdu-Hársfalvi, Mórocz
DVSC: Ryde – Toublanc 3, HÁMORI 3, SZABÓ NINA 4, Tóvizi 3, THORLEIFSDÓTTIR 4, Petrus 2. Csere: Placzek (kapus), Juhász K. 2, SERCIEN-UGOLIN 6 (6), Ivancok-Soltic 3, Cserrnyénszki 2, Grosch 2, VÁMOS M. 3. Edző: Szilágyi Zoltán
BUDAÖRS: Mátéfi – Vártok T. 2, Schneider, Bardi 3, KÁRMÁN 5, Debreczen-Klivinyi 1, Szöllősi-Schatzl 2. Csere: Zsigmond P. (kapus), SZEKERCZÉS 6 (4), UHRIN 3, Hudák, Kovalcsik J., Marincsák 1, Sztankovics 1, Bede 2 (1), Helm 1. Edző: Buday Dániel
Az eredmény alakulása. 9. perc: 6–3. 16. p.: 10–7. 29. p.: 18–13. p.: 24–19. 48. p.: 31–21.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG:
Szilágyi Zoltán: Talán nem voltunk kellően élesek az első percekben, főleg a vendégek átlövőivel akadtak problémáink. , Ahogy telt az idő, egyre inkább belelendültünk a játékba, amikor kellően masszívak voltunk hátul, akkor tudtunk gyors gólokat lőni, ez el is döntötte a meccset.
Buday Dániel: Tudtuk, hogy jó formában van a Debrecen és jó tempót diktál, ezt próbáltuk megfékezni, de nem nagyon sikerült. A sebességkülönbséget és az erőfölényt nem tudtuk kompenzálni. A védelemben sok problémánk van, ezen kell dolgozni, hogy a számunkra fontos találkozókat meg tudjuk nyerni.