Következik a mindent eldöntő összecsapás
Vaszjunyin Artyom bízik benne, hogy tanítványai megfelelő koncentrációval szállnak harcba vasárnap is.
Nem, hogy összeroskadt volna a nyomás alatt a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata, épp ellenkezőleg, csodás teljesítménnyel rukkoltak elő Vaszjunyin Artyom tanítványai pénteken a Miskolci Jégcsarnokban. Úgy léptek pályára a DEAC hokisai, hogy tudták, ha nem nyernek, biztosan nem jutnak be az Erste Liga legjobb négy együttese közé és a szezonjuk is véget ér, hiszen a DVTK Jegesmedvék 3-2-re vezetett összesítésben az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban a negyeddöntőben. Ismét küzdelmes összecsapást vívtak a gárdák, a hazaiak számára indult jobban a találkozó, miután a 6. percben Farkas megszerezte a vezetést a borsodiaknak. A második harmadban Varttinen egalizált, így 1-1-es állásról indult az utolsó játékrész. A debreceniek mindent beleadtak, és próbálkozásukat siker koronázta, sorban jöttek a gólok, végül Varttinen és Krutov duplázott, valamint Galoha is betalált, ezzel 5-1-re nyert a DEAC.
– Elkövettünk egy hibát, egy hátvédünk letámadott az ellenfél harmadában, a csatárok pedig nem zártak vissza, úgyhogy nem indult jól a meccs, megint. De sikerült kemény munkával gólt lőni a második harmadban, a harmadikban pedig megfordítani. Nagyon jó reklám volt az Erste Ligának, hétmeccses párharcban ilyen szoros összecsapásokat játszani, a két csapat szerintem megérdemli a dicséretet. Mindenki nagyon keményen küzd a jégen, nem mindig látványos, de nagyon élvezetes játékot mutatva. Részünkről jó volt a védekezés és a kapusteljesítmény, a sok kihagyott helyzet ellenére azt kell, hogy mondjam, elégedettek lehetünk. Jókor találtunk be, de a kimaradt helyzetek majdnem megbosszulták magukat, szóval kicsit jobban kell koncentrálni az ilyen fontos mérkőzéseken. Reméljük, hogy ez a fókusz ott lesz vasárnap is – értékelt a DEAC vezetőedzője, Vaszjunyin Artyom.
A debreceniek tehát kiegyenlítettek, így sor kerülhet a hetedik, mindent eldöntő összecsapásra, melyet vasárnap 18.30-tól rendeznek a Debreceni Jégcsarnokban. Az eddigiekből kiindulva mindenki biztos lehet benne, hogy izgalmas, harcos meccsre van kilátás, hiszen a csapatok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy bejussanak az elődöntőbe, ahol a Brassó, a Gyergyó és a BJAHC már ott van. Jósolgatásokba felesleges lenne belemenni, hiszen eddig kiegyenlített küzdelmet hozott a párharc, a DVTK és a DEAC is háromszor tudott nyerni. Láda Balázs tanítványai 5-2-re, 2-1-re, majd 6-4-re győztek, a fekete-fehérek 4-2-es, 4-3-as és 5-1-es diadalokat könyvelhettek el. Egy biztos, akik kilátogatnak vasárnap a Debreceni Jégcsarnokba, egy nagy élménnyel fognak gazdagodni és remélhetőleg együtt ünnepelhetik majd a továbbjutást a cívisvárosi hokicsapattal.
Erste Liga rájátszás, negyeddöntő, 7. mérkőzés
Március 22., vasárnap 18.30: DEAC-DVTK Jegesmedvék
Debreceni Jégcsarnok
Összesítésben 3-3-ra áll a párharc.