Olyan meccsen veszített két pontot a DVSC, amely találkozót lehetősége lett volna behúzni. Csakhogy! A televízió stúdiójában űlő egykori vasutas kedvenc, Czvitkovics Péter fogalmazta meg a tutit: mind a két csapat vigyázott arra, hogy ne kapjon ki.
A statisztikát böngészve végig, majdnem minden mutatóban jobb volt a vendég együttes a Puskás Akadémia - alias Felcsút - DVSC találkozó alatt. A kapura lövések számában, labdabirtoklásban, lesek megítélésében, meg az általam mai napig nem ismert xg-ben is. És mégis! Pontosztozkodás lett a vége.
Pedig a Fejér vármegyei alakulat mostanság nincs csúcsformában. Mondják is a környéken, hogy Hornyák Zsoltnak ez az utolsó idénye arrafelé. A hajdúságiak a bronzra hajtanak, bár erről egyelőre nem akar beszélni Sergio Navarro. A múlt heti, Nyíregyháza elleni döntetlent követően egyetlen helyen változott a piros-fehérek kezdője. Bekerült Vajda, Guerrero helyett. Meg is lepte a szituáció a fiatal bekket, mert nem találta magát a pályán. Batik sem érdemelte ki a tízes osztályzatot, de a friss válogatott Szűcs Tamás is visszafogottabb volt a megszokottnál.
Ment az ívelgetés előre, de ezt hárították a védők, a túloldalon pedig Erdélyi unatkozott. Aztán a félidő derekán Bárány forgolódott a tizenhatoson belül, Golla nemes egyszerűséggel felöklelte. A megítélt büntetőt a VAR sem ellenezte, Dodó pedig bevágta Szappanos mellett. Alig telt el azonban néhány minutum, amikor egy gyors ellentámadásból Lukács elpörgette a labdát a Loki kapusa mellett, a hálóba. Vajda lemaradt a válogatott csatárról, min elmélázó nyugdíjas a debreceni kettes villamosról.
És innentől kezdve, a meccsből hátralévő hatvan percben senki sem szaggatta szét az istrángot. A Felcsút szerzett még egy les gólt, a debreceniek lövések helyett tiki-takáztak, Karakó pedig véget vetett a zenének, hogy hazamenjenek a legények.
Még megvan a dobogó, de két hét múlva jön a Fradi, majd buszozás Kisvárdára. Igyekezni kellene, hogy legyen milyen érmet fényesíteni a végén.
Fizz Liga, 27. forduló:
DVSC - Puskás Akadémia: 1-1 (1-1)
W. Gy.