Nagy kihívás Kisvárdán: hétfőn este pályán a Loki
Hétfőn 20 órakor az éremért küzdő DVSC a Kisvárdán lép pályára . Íme néhány érdekesség a két csapat közös múltjából.
A két gárda eddig 17 első osztályú meccset vívott egymással: a párharc szoros, hiszen 3 döntetlen mellett 7 debreceni és 7 kisvárdai győzelem született, a gólkülönbség 23-20 a Loki javára. Az utóbbi időszakban a DVSC némi fölénybe került, ugyanis az elmúlt bő három esztendőben a várdaiak csak egyszer győztek a mieink ellen, igaz, az ebben a bajnokságban történt, tavaly decemberben Debrecenben.
Kisvárdán 2025 szeptemberében viszont a Loki nyert 1-0-ra Bárány Donát találatával, tehát a győztes recept megvan. Az idegenbeli sikerek közül érdemes felidézni a 2024-est is, akkor hiába vezettek Mesanovic góljával a hazaiak, a DVSC-ből Vajda Botond, Brandon Domingues és Christian Manrique is eredményes volt, a vége pedig 3-1 arányú debreceni siker lett.
dvsc.hu