DEAC kosár: Fót hátán, Fót

Negyedik vereségét is elszenvedte az idei bajnokságban a DEAC férfi kosárlabda csapata.

 A pontnélküliségen kívül az is gond, hogy nem nagyon látszik jelenleg a biztató jövő. A mezőny utolsója az egyetemi egylet úgy, hogy az eddig lejátszott százhatvan percben sosem volt esélye, hogy ellenfele fölé kerüljön.
 
Szombaton este az újonc Fót látogatott el az Oláh Gábor utcai csarnokba. A Tigrisek - ez a nevük - nagyon szimpatikusan nyilatkoztak a derbi előtt.
 
Hasonló cipőben jártak, mint a hajdúságiak, szintén nyeretlenek voltak. Eddig! Edzőjük, aki gyúró, lelki társ, pszichológus, sofőr is egyben elismerte, őket is meglepte a feljutás, bár tény nagyon akarták. Ennek az akaratnak is következménye, hogy a náluk esélyesebb, és nagyobb költségvetéssel rendellkeztő gárdákat előztek meg.
 
És ez a lendületes tenni vágyás megmutatkozott a pályán is Debrecenben. Mentek, mint a meszes, egyetlen percig sem hagyva esélyt a hazaiaknak. A DEAC az egész meccs alatt  üldözte a fótiakat. Többször egyenlítettek Mócsánék, de utána minden esetben elmaradt a váltás. A vendégek gyorsak voltak, a palánkok alatt mindent megszereztek, kintről kiválóan teljesítettek, és nem mellesleg volt egy Mitchell nevű játékosuk, akivel nem bírtak a vendéglátók.
 
A DEAC jövő héten Szegeden vizitál, majd érkezik a Kecskemét, hogy következzen nagy utazás az Albához. Hogy lesz ebből alapszakaszi legjobb nyolc? A választ nem nekünk kell megadni.
 
Férfi kosárlabda NBI/A csoport:
DEAC - Phoenix-MT Fót: 81-88 ( 18-15, 20-28, 26-27, 17-18)
 
Legjobb dobók: Mócsán 23, Simmons 18, Duffy 17, illetve Mitchell 28, Kinney 16, Dancsecs 15.
 
W. Gy.